Szezonzáró eseményünk második napja

Vasárnap is megtöltöttük Siófok utcáit futással. Véget ért a 15. K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton. Soha nem futottatok még ennyien velünk a két nap alatt. 6216 nevező szavazott arra, hogy velünk zárja a szezont.

A szombati nap összefoglalóját itt olvashatod!

A vasárnapi képgalériát pedig itt éred el.

Az esemény második napján egyetlen futamot rendeztünk, de több versenyszám is érintett volt. A vasárnapi klasszikus félmaratoni táv egyéni nevezőiből álló mezőny kiegészült a kétnapos, szakaszos maratoni betétszámok résztvevőivel, ők ugyanis mindannyian ezzel a futammal zárták 42 kilométeres vállalásukat. Szintén a 11 órakor rajtoló mezőnnyel indultak útnak a félmaratont párosban teljesítő duók is.



Az időjárás ugyanazt az arcát mutatta, mint tegnap: kicsit zordan, hűvös novemberi hőmérséklettel(7-8 Celsius fok) és némi esővel várta a szezonvégét futással ünneplő félmaratonfutókat.

Bár a két félmaratoni táv közül a mait választottátok kevesebben, a még így is népes mezőny mégis 3 szakaszban rajtolt el, ezzel biztosítva azt, hogy a siófoki utcákon kijelölt útvonalon kényelmesen elférjen, és választott tempójában tudjon haladni minden induló. A leggyorsabbakra mindössze 1 óra 15 percet kellett várni. A három részre osztott rajt-/célegyenes közepén Kis Áron haladt át első egyéni indulóként. A nők között Posztós Kitti volt a leggyorsabb. A 21 kilométert ma is két azonos hosszúságú siófoki kör megtételével lehetett teljesíteni, az első körre meghatározott szintidő 1 óra 35 perc volt. Negyed három környékén végül az utolsóként érkező futó is átlépte a Petőfi sétányon kialakított célvonalat.

A félmaratoni táv mai leggyorsabbjai:

Férfiak:
1. Kis Áron 1:13:16
2. Khoór Bence 1:13:54
3. Deák Zsombor 1:15:11

Nők:
1. Posztós Kitti 1:24:03
2. Kovács Zita 1:26:17
3. Kóbor Andrea 1:27:10



A páros félmaratoni duók között a leggyorsabb férfipár a Knorr-Bremse Ikrek fantázianevű páros lett Ladila Robin és Ripcó Ákos részvételével, a női párosok legjobbjai a Fittbike GirlsRunnaHaveFun (Sütő Zsófia,Szabó Tünde), a vegyes párosok között pedig Leó és Réka (ifj. Bojtor László Tivadar és Mihály Réka) értek először célba.
A páros félmaraton részletes eredményei idekattintva érhetők el.

A vasárnapi félmaratonnal három szakaszos maratoni táv is lezárult, mindhárom díjazott távja az eseménynek. A 2 nap alatt 3 szakaszban lefutható maratoni betétszámot a férfiak versenyében Fehér Márk, a nők között pedig Sebestyén Tímea nyerte. A 2 nap alatt 2 részletben elgondolt maratoni távon (2xfélmaraton) pedig Beda Szabolcs és Bor Katalin Diána voltak a leggyorsabbak.
A szakaszos maratoni távok részletes egyéni eredményei idekattintva böngészhetők, a párosok eredményeiről pedig itt található a részletes lista.



Ahogy az lenni szokott, idén is a vasárnapi futam után tartottuk a Wizz Air Budapest Félmaraton és a SPAR Budapest Maraton korosztályos díjátadóit. A Balaton Hotel konferenciaterme szerencsére ezúttal is csordultig telt ünnepelt és egymást örömmel ünneplő futóval.

A 2018. évi futószezont ezennel lezártnak tekintjük - azzal a kiegészítéssel, hogy a jövő hétvégén azért még megfuttatják a Mikulásokat egy kicsit Budapest belvárosban. Légy ott, és hajrá a téli alapozó edzésekhez.



fb share