Véget ért a Spuri Balaton Szupermaraton - a végeredmény

Az időjárás a Balaton Szupermaraton utolsó napján sem fordult tavasziasra. Az utolsó nap 51,3 kilométerét 2 Celsius-fok körüli hőmérsékletben, borult időben teljesítették a futók, mégis tele voltak várakozással, hiszen a tókerülő mezőny kora délután, négy nap után végre célba ért, vissza a kiindulási pontra, a siófoki Aranypartra.

A mezőny reggel a balatonfüredi Tagore sétányon rajtolt, majd valamivel több mint 50 kilométert teljesítve Siófokig futott. A párosok és a váltócsapatok 16,2 kilométernél, Balatonalmádinál, valamint 36,3 kilométer után, Balatonakarattyán adhatták át egymásnak a stafétát.

A Balaton és a FélBalaton Szupermaraton egyéni mezőnye és a napi táv teljesítésére vállalkozó Maraton+ indulók 8 órakor rajtoltak, a csapatok fél órával később vágtak neki az esemény zárónapján teljesítendő útvonalnak.

Ahogy minden nap, vasárnap is volt olyan pontja az útvonalnak, aminek látványáért biztosan megérte rajthoz állni. A balatonakarattyai löszfal tetejéről a futók elé táruló panoráma biztosan ilyen.



A siófoki rajtba a 4. napon elsőként Rudolf Tamás, a tavalyi év ultrafutója, a FélBalaton Szupermaraton egyéni indulója robogott be 3:30:04-es idővel, ezzel pedig nemcsak a napi elsőséget szerezte meg, hanem az összetett verseny legjobb egyéni férfi futója is ő lett. Vasárnap másodikként Bódis Tamás ért célba, aki szintúgy nemcsak a napi távon érdemel ezüstöt, a mai teljesítményével ugyanis a négynapos Balaton Szupermaraton egyéni férfi versenyében is az abszolút második helyen végzett. A mai volt az egyetlen nap, amikor Bódis Tamás meg tudta előzni az összetett abszolút versenyben mindvégig vezető Steib Pétert, aki ma 3:38:23-as idővel ért célba. Steib Péter 2018-ban is megnyerte a Spuri Balaton Szupermaraton egyéni megmérettetését, ezzel hatszoros bajnoka az eseménynek.

A tókerülő női egyéni mezőnyben, ahogy eddig mindhárom napon, ma is Cseke Lilla ért célba elsőként (4:26:26), így ő is megőrizte az első naptól birtokolt, összetett első helyét, 2018-ban tehát ő a Spuri Balaton Szupermaraton leggyorsabb női, egyéni versenyzője.



A FélBalaton Szupermaraton női mezőnyét elnézve is a dejavu érzése kerülgette a szurkolókat, ugyanis vasárnap megint a 2017-es év legjobb ultrafutójának választott Maráz Zsuzsanna ért célba elsőként, ezzel ő a FélBalaton Szupermaraton női győztese. 

A negyedik napi távon a csapatok között a Sashegyi Gepárdok volt a leggyorsabb, ezzel a FélBalaton Szupermaratonon induló csapat összetettben is megnyerte a versenyszámot, ahogy a Coca-Cola csapata is begyűjtötte a tókerülő Balaton Szupermaraton csapatgyőzelmét, miután mind a négy napon ők értek elsőként célba a saját versenyszámukban.



A 2018. évi Spuri Balaton Szupermaraton 12 versenyszámában a négy nap alatt közel 2800 futó állt rajthoz, 114-en közülük külföldiként érkeztek az eseményre.

A napi bontásban részletezett és az összetett eredmények a bszm.futanet.hu weboldalon böngészhetők.

A napi összefoglaló filmet itt tudod megnézni:

A díjátadó képeiért pedig kattints ide!

Eredmények:
11. Spuri Balaton Szupermaraton - összetett végeredmény

Férfi
1. Steib Péter 13:31:43
2. Bódis Tamás 13:59:42
3. Pintér Tibor 14:26:35
4. Kopcsányi Zoltán 15:26:02
5. Tóth Csaba 15:37:27
6. Kollin Gergely 15:50:48

Női
1. Cseke Lilla 16:16:46
2. Tóth Éva 16:53:35
3. Kelemen Nóra 17:18:24
4. Sebestyén Tímea 17:19:57
5. dr. Herédi-Szabó Krisztina 17:37:47
6. Pap-Csákvári Judit 18:07:45

Spuri FélBalaton Szupermaraton - összetett végeredmény

Férfi
1. Rudolf Tamás 6:39:49
2. Margull Dániel 6:52:29
3. Gyúri Attila 7:18:35

Női
1. Maráz Zsuzsanna 7:40:26
2. Komáromi Erika 8:57:39
3. Petroczki Lilla 9:12:30



fb share