Díszpolgárrá avatták Monspart Saroltát a XII. kerületben

Monspart Saroltát a hegyvidéki önkormányzat ünnepségén többek között Kocsis Árpád köszöntötte díszpolgárrá avatásának apropóján.



"A bámulatos eredményeket felmutató versenyző 1964 és 1977 között sorozatban tizennégy magyar egyéni bajnoki címet nyert tájfutásban. Ezen felül kilenc váltó és tizenegy csapat bajnoki címet szerzett, így összességében harmincnégyszeres tájfutó magyar bajnok. Telente sem pihent, sífutásban a Vasas SC versenyzőjeként hat magyar bajnoki címet gyűjtött be.

1972-ben a Csehszlovákiában rendezett tájfutó világbajnokságon, 1976-ban pedig a svédországi ötnapos tájfutó versenyen úgy lett első, hogy azokon korábban kizárólag skandináv versenyzők nyertek. 1978-ban maratoni futóként jutott el a világbajnoki ezüstéremig. Időközben két diplomát is szerzett: elvégezte az ELTE matematika-fizika szakát, valamint a Testnevelési Főiskola sportvezető és szakedző szakát."

/hegyvidek.hu/



fb share