Tavaszi-nyári eseményeink elhalasztva

Az április 30-i kormányinfón elhangzottak alapján május 4-től vidéken eltörlik, Budapesten még megmarad a kijárási korlátozás. A járványhelyzet alakulása miatt augusztus 15-ig nem lehet megtartani a szabadidősport eseményeket sem.

Az elkövetkező időszakban már szabadabb lesz a kültéri mozgás, a tervezett cél eléréséhez szükséges mennyiségi és minőségi edzésmunka elvégzése azonban még most sem könnyű. A célversenyek kiválasztása továbbra is bizonytalan, senki se tudja, hogy mikor sportolhatunk ismét együtt, mikor dördülhet el ismét a rajtpisztoly. Annyi bizonyosnak látszik, hogy augusztus 15. előtt nem.

A BSI-ben folyamatosan követjük az események alakulását itthon és külföldön is. A bevezetett intézkedéseket maximálisan tiszteletben tartva próbáljuk átszervezni 2020-as eseménynaptárunkat ebben a vis maior helyzetben.
A 2020-ra meghirdetett és az előzetes tervek szerint közel 150.000 résztvevőt megmozgató 18 eseményünkből kettőt már megrendeztünk, 10 esik az április-augusztus közötti időszakra, további 6 szeptember és december közé.

Az most biztosnak látszik, hogy a nagy létszámú, augusztus 15. előtt tervezett eseményeinket el kell halasztanunk. Ezek a következők:
május 3. - 13. Intersport Tour de Tisza-tó
május 9. - 23. Kékes Csúcsfutás
május 24. - 25. ALDI Női Futógála
május 30. - 9. K&H mozdulj kerékpáros nap
június 7. - 26. K&H mozdulj! félmaraton és váltó
június 20. - Brutálfutás 9.0
június 27. - 38. LIDL Balaton-átúszás
augusztus 1. - 11. K&H mozdulj! velencei tavi úszónap és túratriatlon

A részvételi számok mutatják évről évre ezen események népszerűségét, így azon dolgozunk, hogy az év első felében kényszerűen elhalasztott rendezvényeket vagy azok döntő többségét az év hátralevő részében meg tudjuk rendezni nektek. Ilyen nagyságrendű és összetettségű események tekintetében ez nagyon sok folyamat összehangolását, egyeztetését teszi szükségessé.

Elnézést kérünk azoktól, akik úgy érzik, hogy későn szólalunk meg és nem adunk elég információt. Mi úgy véljük, hogy akkora most a bizonytalanság mindenkiben és mindennel kapcsolatban, hogy nem szabad állást foglalni azelőtt, hogy minden részletet nem tisztáznánk. Nem szeretnénk fél-harmad információkkal további kérdéseket generálni.

Mi lennénk a legboldogabbak, ha máris gőzerővel dolgozhatnánk az események új időpontjainak a részletein. Tudjuk, hogy eljön ez is és akkor villámgyorsan küldjük az új tudnivalókat. Amint tudjuk ezen események új időpontját, a hivatalos csatornáinkon értesíteni fogunk erről. A már benevezett résztvevőknek jelenleg nincs további teendőjük, a korábban leadott nevezések az új időpontra is érvényesek.

Reméljük, hogy hamarosan találkozunk valamelyik eseményünkön, és boldogan üdvözölhetünk a választott távod céljában! Jó egészséget és jó futásokat/edzéseket kívánunk ebben a nehéz időszakban! És persze tartsátok be a kormány/operatív törzs kéréseit.

Ennél részletesebb tájékoztatást egyelőre nem tudunk adni, így e témában az egyéni megkeresésekre sem tudunk válaszolni. További információink az új időpont ismeretében lesznek majd. Addig is arra kérünk, hogy minden más kérdésben a honlapunkon és a BSI applikációban is megtalálható eseményinformációból tájékozódj! Köszönjük a megértésed és a türelmed.

Kocsis Árpád és Máth István versenyigazgatók és a BSI teljes csapata



fb share