"Rock around the Balaton", avagy véget ért az idei első futófesztivál

 

Óriási sikerrel, felejthetetlen hangulatú zárónappal fejeződött be a 7. Spuri Balaton és Félbalaton Szupermaraton. A mezőny összesen 42 balatoni településen haladt keresztül.

18 országból érkeztek versenyzők, többek közt Hong Kongból, az USA-ból és Ausztráliából is. A 216 fős egyéni mezőnyben minden harmadik futó külföldi volt. Végül az egyéniek tíz százaléka nem tudta bejezni a versenyt. Az indulók ezúttal nem csak a Budapest Sportiroda körültekintő szervezésével lehettek elégedettek, hanem a szinte végig ideális futóidővel is. A versenyzők reggel 8-kor 14 fokban, napos, szélcsendes, kissé felhős időben indultak Balatonfüredről és a négy napos túrát zárva 16 fokban érték el újra Siófokot. Csak a mezőny második felében célba érkezőkkel bánt el cudarul az időjárás, mert időközben felkerekedett a vihar és még a közvetlenül a Balaton partján felállított célkaput is eldöntötte a szél. A mai napra 50,7 km jutott. Domborzatilag ez volt a legtöbb kihívást rejtegető szakasz, több kellemetlen emelkedővel is.

Nem tudni, hogy a minden szakaszt megnyerő Steib Péter a vihart akarta-e megelőzni, de igazán nagy időt futott tartogatott az utolsó szakaszra. A 100 km-es országos bajnokságra készülő szigethalmi futó 3:28.48-at repesztett, szemben a tavalyi 3 óra 25 perces idejével, amit igaz, akkor hóesésben futott. Ezzel együtt az összeredménye 9 perccel maradt el a tavalyitól. Idén 13 óra 21 percet töltött el az életéből azzal, hogy teljesítse a 195, 4 km-t. Talán unalmas is lehetett a számára a négy nap, mert a felvezető biciklista hátán kívül semmi mást nem látott a pályán. Mindenki másnak meg az az "élmény" maradt, hogy az ő hátát figyelhették. Markáns távolságból. Steib mindenesetre a verseny történetében először mesterhármast ért el, 2012 és 2013 után újra nyert.

A férfiakéval azonos módon a nőknél is ugyanaz a helyzet alakult ki az élen, Tigyiné Görög Veronikának sem volt ellenfele, mind a négy részszakaszon győztesként ért a célba. A keszthelyi atlétanő a női versenyek történetében az első, aki második alkalommal is nyerni tudott (először 2011-ben).

A szervező bizottság döntése alapján ettől az évtől kezdve a tragikus sorsú hegymászóra és futótársra emlékezve kiadják a Kiss Péter emlékdíjat. A versenyt teljesítő legifjabbat illeti az elismerés. Miután a három napon át a korcsoportban vezető Tóth Viktor Ádám, a 12 órás futás korosztályos világbajnoka az utolsó napon lesérült, a díjat a 20 éves Kovács Imre érdemelte ki. A 7. Spuri Balaton és Félbalaton Szupermaraton legidősebb férfi résztvevője a váltóban indult Szüts Miklós, aki 73 éves. A hölgyeknél a svéd Monika Udd a volt a legidősebb, aki a verseny zárónapján ünnepelte 65. születésnapját. Mint elmondta, azért választotta ezt a balatoni hétvégét, mert mindenképpen versenyzéssel szerette volna ünnepelni a jeles napot.

A női váltóknál a HOSOSZ katonacsapatának "legénysége" szintén veretlenül vitte el az pálmát és hogy ne legyen ennyire egyhangú a helyzet, a férfi váltók esete volt a kakukktojás, ott a Sashegyi Gepárdok úgy végzett az élen, hogy ők "csak" az első kivételével nyertek minden nap. Akkor az első szakaszon (48,2 km) öt, azaz öt másodperccel szorultak a második helyre! A végére ezt elég szépen ledolgozták, mert az öt másodperces hátrányból 34 perc és 5 másodperces előnyt faragva végeztek az élen.

A versenyzők frissítésére szolgált többek között 450 kg banán, 60 kg aszalt gyümölcs, 50-50 kg alma és banán, 40 kg citrom, 28 kg szőlőcukor, 15 kg csoki, 10 kg ropi, 1200 liter tea, 10 ezer liter víz, és ezekhez 50000 db pohár.

A kísérőkkel és szervezőkkel együtt egy 2000 fős karaván kerülte a még szezon előtti Balatont, megtöltve a szálláshelyeket, a már nyitva lévő vendéglőket, kávézókat. Kb. 6000 vendégéjszakát töltött el a mezőny a tó mellett.

Eredmények >>>