Business Run - Versenytörténet

 

1. ABLON Business Run - 2005. június 11.

Sikerrel mutatkozott be Magyarországon az 1. ABLON Business Run szombaton délután a Városligetben. A kizárólag céges csapatoknak meghirdetett váltóversenyen és az azt követő Fun Run-on közel ezren futottak vállalatuk színeiben főnökeik, kollégáik társaságában. A mai nap bebizonyította, hogy a nyugat-európai államokban már nagy hagyománnyal rendelkező sportos, társadalmi eseménynek hazánkban is van létjogosultsága.

Szombaton délután az öltönyök és kosztümök helyett sportcipők és sportmezek vették át a főszerepet az üzleti élet képviselőinek ruházatában. Az együvé tartozást a külön erre az alkalomra készített csapatmezek tették még felismerhetőbbé. A hétköznapi stressz, rohanás, estébe nyúló megbeszélések helyett a kényelmes készülődés, a könnyed baráti beszélgetés és a közös fotók készítése jelentette a bemelegítést. A csapat tagjai izgalommal várták a rajtpisztoly eldördülését, azonban a vérre menő küzdelemnek nyoma sem volt, bár az üzleti életben rivális cég csapatai fél szemmel figyelték egymást. Mégis a legnagyobb "versengést" a csapattagokért való szurkolás jelentette.

A váltók között nyolc kategóriában hirdettek győztest. Az abszolút versenyt a férfiaknál az egykor válogatott hosszútávfutókat felvonultató P és P Pékárú csapata, a hölgyeknél csak a nevében szigorú APEH váltója nyerte.

A váltóverseny után a Fun Run-on igazi örömfutásnak lehettek tanúi a továbbra is kitartóan szurkolók. A lelkesebbek, az edzettebbek újra rajthoz álltak a csapat nélkül érkezők közé és kéz a kézben futották le a 3,4 kilométeres távot. A célszalagot vérbeli atléták Emmer Attila (Vasas-Humansoft) és a duplázó Kovács Krisztina (Miscro SC) szakították át.

A futás után a résztvevők hatalmas partisátorban finom falatok, üdítő sör és könnyed jazz kíséretében pihenhették ki a fáradalmaikat.

A hagyományteremtő 1. ABLON Business Run a közös kikapcsolódás, a csapatépítés mellett arra is felhívta a figyelmet, hogy a XXI. század dolgozó embere számára elengedhetetlen az életmódváltás, a rendszeres testmozgás. A stresszel teli rohanó, túlhajszolt hétköznapokban az orvosok, a barátok, családtagok és mindenekelőtt a józanész is azt mondja, váltani kell!

A BSI következő budapesti eseménye a 2. Gatorade Futógála június 26-án, az Újpesti rakparton. Vidéken folytatódik a K&H olimpiai futónapok eseménysorozata Miskolcon (június 18.) és Debrecenben (június 19.), valamint nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a Kékes Csúcsfutás Mátrafüred és Kékestető között június 18-án.

Eredmények.

1. Ablon Business Run, Budapest

3x2,5 km-es váltó

Férfiak:

1. P és P Pékárú Kft. (Zabari János, Lajtos Márton, Nemes-Nagy Tibor) 23:39

2. Szárazföld (Walter J. András. Avar András, Kékesi Mihály) 24:47

3. EDS Elszántan Sportbarátok (Kárász Zakariás, Kovács Gábor, Páva Tamás) 25:41

Nők:

1. APEH (Kovács Krisztina, Csabai Ágota, Kulcsár Éva) 30:00

2. Reál Rt. (Diószeghy Fruzsina, Wermescher Ildikó, Bakó Mónika) 30:40

3. Rigips (Söjtöry Elvira, Schröder Adrienn, Máthé Fanni) 34:53

Fun Run (3,4 km)

Férfiak:

1. Emmer Attila (Vasas-Humansoft) 10:13

2. Ostoróczky Ferenc (Bp. Honvéd) 10:21

3. Zabari János (Kiskunfélegyházi DK) 10:24

Nők:

1. Kovács Krisztina (Micro SC) 12:10

2. Szabó Andrea (Unik SE) 12:16

3. Rozsnyó Kinga (Budapest) 12:43

2. ABLON Business Run - 2006.szeptember 16.

SZEPTEMBERI MAJÁLIS A LIGETBEN

A tavalyi évben debütáló ABLON Business Run idei mezőnye közel 1300 fővel rajtolt. Kellemes időjárás, langyos hőmérséklet és hűsítő szellő fogadta az üzleti futás egyéni és váltó résztvevőit. A városligeti Olof Palme sétányon délután fél 2-kor már elkezdődött a sürgés-forgás, amely egészen este 8-ig kitartott. A kiállítóstandok és a futószámok előtti sportolási lehetőségek körül éppoly nagy volt a mozgolódás, mint a nevezési sátraknál. Az egyéni futók 15:30-kor, a háromfős váltók pedig 16:30-kor vágtak neki a városligeti útvonalnak. Mindkét mezőnyt Uri Heller, az ABLON Kft. tulajdonosi képviselője indította útjára.

Szeptember 16-án a városligeti Királydomb lábánál összegyűlők könnyed, csapat- és kapcsolatépítő tréning kellős közepén érezhették magukat. A felszabadult csevegések és a vidám tekintetek arról árulkodtak, hogy a közös futás igazi csapatjátékosokká kovácsolta a kollégákat.

Az 5 kilométeres egyéni futás első férfi befutója alig 17 perccel a rajt után már célba is ért, a hölgyeknél pedig 21 percen belül köszöntöttük a győztest, aki ráadásul a mai napon élete első futóversenyén debütált. A fél 4-es rajt után 40 perccel már mindenki átlépte a célvonalat és javában folyt a váltószám első futóinak bemelegítése. A 16:30-as rajtot követő 70 perc a csapattagok befutóival, váltásaival, buzdító szavaival, lelkesítő bekiabálásaival telt, majd végül mindenki a büszke futók elégedettségével adta át magát a kulináris élvezeteknek, a blues ritmusának és a könnyed szórakozás pillanatainak az óriási partisátorban.

A 2. ABLON Business Run 18 órakor kezdődő eredményhirdetésén az egyéni örömfutás férfi és női győztesei állhattak dobogóra, valamint a céges váltócsapatok az előzetesen meghirdetett öt kategóriában, és az abszolút váltószámban. A parti végét stílusosan a szemerkélő eső jelezte.

Eredmények

5 km (Fun Run)

Férfiak

1. Páner Gábor 17:03

2. Náray Balázs 18:39

3. Arany Dénes 19:00

Nők

1. Járovics Andrea 20:48

2. Barbócz Anikó dr. 21:54

3. Jurcsó Melinda 23:37

Kerekes székes

1. Tóth Krisztina

Ablon Business Run Váltó (1x5+2x2,5 km)

Abszolút

Férfiak

1. H-Trió Kft. (Gajári Dávid, Igaz István, Hóka Miklós) 32:29

2. EDS Elszántan Döcögő Sportbarátok (Kárász K. Zakariás, Ijjas Viktor, Páva Tamás) 34:40

3. LM Stressmanagement (Balassa Levente, Gaál László, Szűts Márton) 35:58

Nők

1. Magyar Telekom Lányok (Szűcs Judit, Plisz Judit, Barbócz Anikó dr.) 42:41

2. UPCsajok (Móré Izabella, Veszeli Ágnes, Váradi Adrienn) 43:16

3. APEH (Kovács Krisztina, Csabai Ágota, Fehértói Zoltánné Vali) 43:48

Pénzügyi és üzleti szolgáltatások kategória

Férfiak

1. OTP Futókör Nyulak B (Lancz Attila, Jakab Tibor, Mészáros Miklós) 36:10

2. OTP Futókör Nyulak A (Mészáros Miklós, Szoboszlai János, Szecsődi Péter) 37:32

3. Inter-Európa Bank II. (Csőkör Zoltán, Korucz Attila) 38:43

Nők

1. Marsh-Bróker Lányok (Pataki Judit, Fogarasi Zsuzsa, Béres Anikó) 48:08

2. OTP Futókör Lányok (Ehmann Nikoletta, Pfenning Andrea, Erdélyi Ágnes) 49:21

3. ING Krisztinaváros (Kóbor Andrea, Báthoryné Vass Ildikó, Simányi Zsuzsanna) 50:03

Informatika, távközlés, kereskedelem, energia kategória

Férfiak

1. H-Trió Kft. (Gajári Dávid, Igaz István, Hóka Miklós) 32:29

2. EDS Elszántan Döcögő Sportbarátok (Kárász K. Zakariás, Ijjas Viktor, Páva Tamás) 34:40

3. LM Stressmanagement (Balassa Levente, Gaál László, Szűts Márton) 35:58

Nők

1. Magyar Telekom Lányok (Szűcs Judit, Plisz Judit, Barbócz Anikó dr.) 42:41

2. UPCsajok (Móré Izabella, Veszeli Ágnes, Váradi Adrienn) 43:16

3. Ramasoft (Nagyné Molnár Angelika, Vonnák Dzsamila, Győri Zsuzsanna) 46:54

Ingatlan kategória

Férfiak

1. R+R Konstrukt (Horváth Ádám dr., Ringhofer János, Fazekas Attila) 39:29

2. Fellerer Ingatlan (Burányi Viktor, Óvári Krisztián, Kardoss Lóránt Imre) 45:20

3. DTZ Három Királyok (Boda Imre, Lipcsey Gábor, Rory Sheard) 48:24

Nők

1. Stop.Shop (Boday Manuéla, Boday Anita, Moór Gabriella) 58:47

2. DTZ First Ladies (Hőrich Zsuzsanna, Hódos Andrea, Püschl Nikolett) 1:01:33

Közigazgatás kategória

Férfiak

1. Aranyosok (Vitárius Bence, Bejczi Álmos, Vitárius Balázs) 36:58

2. Megelőzősök (Péter András, Blahó Tamás, Bihari Gergely) 39:10

3. Gróf Hadik (Pliha Zoltán, Klinger Zoltán, Kósik Péter) 39:34

Nők

1. APEH (Kovács Krisztina, Csabai Ágota, Fehértói Zoltánné Vali) 43:48

2. Három Grácia (Szebenyi Zsófia, Zsolnai Enikő, Szebenyi Alexandra) 46:45

3. Vizes Lányok (Pető Orsolya, Csukáné Tarnói Katalin, Csuka Dalma) 47:50

Médiabajnokság - Sprinttáv

Férfiak

1. Klubrádió (Náray Balázs, Rudas Gábor, Pelikán Viktória) 39:31

2. Szuperinfó (Honfi Gábor, Havas Judit, Garami Katalin) 42:24

3. Spuri Média (Török Bence, Pucsok József Márton, Marik Balázs) 44:05

Nők

1. Vágtázó VGF gidák (Stumpf Nóra, Zámbó Ildikó, Rusznák Martina) 49:52

2. Tényleg Futanet (Barát Gabriella, Patócs Renáta, Tóth-Varga Judit) 50:51

3. Futanet.húúúú (Urbán Tímea, Hegedűs Gabriella) 59:51

3. ABLON Business Run - 2007.szeptember 15.

Ismét futók lepték el a Városligetet a hétvégén, ezúttal az Olof Palme sétányt és környékét vették birtokba a sportolni vágyók. Szeptember 15-én, szombaton harmadik alkalommal rendezték meg az Ablon Business Run-t, vagyis az üzleti futást, ahol a hasonló területen működő munkahelyek futócsapatai mérték össze erejüket egymással. A háromfős váltók négy kategóriában (Pénzügyi- és üzleti szolgáltatások, ingatlan; Informatika, távközlés, kereskedelem, energia; Közigazgatás; Média) versenyeztek. A csapatok mellett az egyéni indulók is rajthoz állhattak az 1,5 vagy az 5,2 kilométeres Fun Run-on.

Elsőként az 500 egyéni induló rajtolt el 15 óra 30 perckor, a mezőnyben egy kerekesszékes versenyzővel, s kevesebb, mint 5 perc elteltével már célba is ért az 1,5 kilométeres táv győztese. A hosszabbik versenyszámban a férfiaknál Beda Szabolcs, míg a hölgyek mezőnyében Góg Anikó diadalmaskodott.

A háromfős váltók versenyére több mint 400 csapat nevezett be, ők 16 óra 30 perckor rajtoltak a Királydomb lábától. A csapatok első tagjainak 5 kilométert kellett futnia a Városligetben kijelölt útvonalon, míg a második és harmadik emberre fejenként 2,5 kilométer várt. Az összesen 10 kilométeres távot teljesítő csapatok folyamatosan érkeztek a célkapuhoz, hogy aztán közösen fogyasszák el a frissítőt. A célba érkező futókat a verseny után fergeteges buli várta a Tom White zenekar közreműködésével.

Eredmények:

Fun Run 5,2 km

Férfiak:

1. Beda Szabolcs Budapest 17:19

2. Csőkör Zoltán Vértesszőlős 18:30

3. Náray Balázs Budapest 18:54

Nők:

1. Góg Anikó Budapest 19:15

2. Móczó Zsanett Baja 20:28

3. Rozsnyó Kinga Budapest 21:41

Fun Run 1,5 km

Férfiak:

1. Kovács István Debrecen 4:44

2. Bok Attila Budapest 5:50

3. Tirszin Márk Budapest 6:01

Nők:

1. Barna Alexandra Páty 6:02

2. Dr. Réti Gabriella Debrecen 6:36

3. Orosz Beáta Budapest 6:51

Váltó futás

Pénzügyi - és üzleti szolgáltatások, ingatlan kategória - Férfiak

1. R+R Konstrukt Gyorsabbak (Major József, Tóth József, Némedi Zoltán) 33:13

2. Procter and Gamble (Antalóczi Ferenc, Varga László, Pocsai Balázs) 34:13

3. Decathlon Budaörs (Horváth Sándor, Szarvas Anikó, Rédli Szilvia) 35:53

Pénzügyi - és üzleti szolgáltatások, ingatlan kategória - Nők

1. R+R Konstrukt Lánycsapat (Solymosi Tamásné, Mihalek Zsófia, Láposi Kata) 43:45

2. Vizes sellők (dr. Kiss Andrea, Csukáné Tarnói Katalin, dr. Simóka Bea) 43:59

3. Ráérünk! (Kiss Virág, Gyuris Dóra, Bacsó Bettina) 44:44

Informatika, Távközlés, kereskedelem, energia kategória- Férfiak

1. Balassa-Life Balance (Balassa Levente, Szűts Márton, Beda Szabolcs) 34:18

2. Merkaptos Vágtázók "A" csapat (Polonyi Balázs, Szemán Róbert, Ipacs Endre) 35:36

3. Elszántan döcögő sportbarátok (Páva Tamás, Kárász Zakariás, Ijjas Viktor) 35:51

Informatika, Távközlés, kereskedelem, energia kategória- Nők

1. Magyar Telekom Lányok (dr. Barbócsz Anikó, Diviánszky Marietta, Szűcs Judit) 42:11

2. Merkaptos Vágtázónők (dr. Svéd Amelita, Presenszki Petra, Bányai Ildikó) 43:31

3. UPCsajok (Móré Izabella, Veszeli Ágnes, Földváry Zita) 43:38

Közigazgatás kategória - Férfiak

1. TTT-HSE Tatai Tigrisek (Avar András, Major Tamás, Babai Károly) 33:41

2. Viking 1 (Bévizi Balázs, Kovács Dávid, Homok Viktor) 34:01

3. Irány Donset! (Vitárius Bence, Janda Olivér, Vitárius Balázs) 36:45

Közigazgatás kategória - Nők

1. Zrínyis Csajok (Nagy Katalin, Reckné Bielik Mária, Reck Orsolya) 46:16

2. Szebenyi Lányok (Szebenyi Zsófia, Szebenyi Krisztina, Szebenyi Alexandra) 46:17

3. TTT-HSE (Novák Sándorné, Rieth Ildikó, Walter Lilla) 47:30

Média kategória - Férfiak

1. Echo TV fiúk 1. (Markella Krisztián, Szecsei József, Máli Péter) 39:27

2. Echo TV fiúk 2. (Gerhard Máté, Németh Imre, Soós Csaba) 41:13

3. Echo TV - Boygroup (Zalczay Norbert, Bárczi Attila, Mándoki László) 42:39

Média kategória - Nők

1. Fúzió Nők (Gyenzi Erzsébet, Kele Sára, Szabó Katalin) 46:14

2. Sanoma Futóklub gyors (Góg Anikó, Szira Krisztina, Csonka Noémi) 46:15

3. Sanoma Futóklub spuri (Katona Zsuzsa, Ferenczi Anita, Taskó Erzsébet) 46:53

4. ABLON Business Run - 2008.

Kellemes futóidőben zajlott 2008. szeptember 20-án, szombaton a sorozatban már negyedszer megrendezett Ablon Business Run, vagyis a céges váltók futóversenye. A budapesti Városligetben, a Királydombnál gyűltek össze annak a több mint 200 cégnek a képviselői, akik úgy döntöttek, hogy a kollégáikkal való közös futásra, és a munkahelyi csapatépítésre szánják rá a szombat délutánjukat. A nevezésekből kiderült, hogy sok cég több csapatot is indít a váltóversenyben. A legtöbb csapatot, 35-öt a Morgan Stanley szállította, hiszen a cég számára nagyon fontos, hogy ilyen aspektusból is bemutatkozzon. De több váltót állított ki a GE, a Generali-Providencia, a Coca-Cola, a Magyar Telekom, a Sanoma, az Echo TV és a verseny névadója, az Ablon is. A Királydombnál partisátor, zene, kiállítók, fizikai állapotfelmérés, illetve sportjátékok várták a résztvevőket. Az Ablon jóvoltából gazdára talált 30 kerékpár is, melyeket az indulók között sorsoltak ki.
A nap fő eseménye ugyan a váltóverseny volt, előtte azonban egyéniben is elindulhattak a futók a Fun Run-on, mintegy bemelegítésképp. A Fun Run két körből állt, az első kör teljesítése után akár ki is lehetett állni, de tovább is lehetett futni. Az első kör, az 1,5 kilométer teljesítésekor Mészáros Péter és Bakcsi Annamária voltak a leggyorsabbak, míg a 4,9 kilométeres, két körös versenyben Beda Szabolcs és Nagy Gyöngyi nyertek.
16 óra 30 perckor dr. Bakondi Anikó, az Ablon vezetőjének rajtjelére rajtolt el az 550 csapat első tagja, hogy teljesítsék a maguk 5 kilométerét, majd a stafétát átadják második és harmadik társuknak, akik 2,5-2,5 kilométert futnak. Egy órával később már az összes csapat célba érkezett, így mindenki a partisátorba gyűlhetett, ahol sör, virsli és a Riverside Blues Band jóvoltából zene várt minden futót, illetve lezajlott az eredményhirdetés is.

Eredmények:
Fun Run 1,5 km
Férfiak

1. Mészáros Péter KSI 4:29
2. Markella Krisztián VSC 4:49
3. Pach Péter Pál Budapest 4:52

Nők

1. Bakcsi Annamária BEAC 5:42
2. Barna Anita Páty 6:11
3. Orosz Beáta Budapest 6:26

Fun Run 4,9 km
Férfiak

1. Beda Szabolcs Honvéd SE 15:23
2. Kremmer Zoltán Budai XI. SE 15:29
3. Steib Péter Szigetszentmárton 15:31

Nők

1. Nagy Gyöngyi Budapest 17:58
2. Góg Anikó Budapest 18:10
3. Nagy Nikolett OTP Futókör 18:55

Váltók 1. kategória: Pénzügyi- és üzleti szolgáltatások, ingatlan
Férfiak

1. OTP Futókör Nyulak (Olasz László, Kövér Balázs, Mészáros Miklós) 35:05
2.GeneRally (Krausz Zoltán, Hugyecz Mihály, Schmidtka István) 35:24
3.CIB Bank I. (Csőkör Zoltán, Erdős Béla, Kurucz Attila) 36:20

Nők

1. Stop Shop (Boday Manuéla, Győrffy Gabriella, Győrffy Gabriella) 42:39
2. BCG Women (Cserny Réka, Jenny Tison, Kaló Réka) 45:59
3. Göcsej Természetvédő (Fekete Zsuzsanna, Szivák Ildikó, Berecz Éva) 46:12

2. kategória: Informatika, távközlés, kereskedelem, energia
Férfiak

1. Nokia Siemens Networks (Antal András, Khoór Bence, Farkas Viktor) 33:39
2. Életegyensúly.hu (Beda Szabolcs, Balassa Levente, Szűts Márton) 34:53
3. Mátrai Erőmű Zrt. (Pavlenka Norbert, Szűcsi László, Tari Tibor) 35:35

Nők

1. Fast Food (Kósáné Barbócz Anikó, Engert Ágnes, Plisz Judit) 42:15
2. Ramasoft (Vonnák Dzsamila, Urbán Anett, Nagyné Molnár Angelika) 45:37
3. Futafone (Pongrácz Mónika, Bíró Gabriella Kyra, Viczián Gyöngyi) 49:22

3. kategória: Közigazgatás
Férfiak

1. Irány Dorset! (Vitárius Bence, Janda Olivér, Vitárius Balázs) 36:53
2. APEHelysúlyú Fiúk (Sorosi Péter dr., Szabó István, Dávid Zoltán) 40:05
3. Bárdos@tanár.1.dk (Virgala Ferenc, Szűcs Zoltán, Sági Tamás) 40:09

Nők

1. ELTE Csajok (Balázs Eliza, Kóbor Andrea, Reck Orsolya) 43:37
2. Izirájder (Bacsó Bettina, Kiss Anett, Mészáros Brigitta) 43:46
3. Mindenkor Készenlétben (Farkas Pálma Adél, Lukács Marianna, Blaskovits Zsuzsa) 45:14

4. kategória: Média
Férfiak

1. Echo Fiúk 1. (Markella Krisztián, Máli Péter, Szecsei József) 39:57
2. Disznóölők (Mejia Molinedo Zoltán, Kispál Csaba, Ruszek Norbert) 41:14
3. Kolibri Színház (Ruszina Szabolcs, Bodnár Zoltán, Szanitter Dávid) 41:40

Nők

1. Fúzió-Világ Rádió (Soós Edit, Steinmetz Anikó, Kiss Sydney Olimpia) 45:23
2. Echo Lányok (Pécsi Annamária dr., Karáth Zita, Graf Szilvia) 46:54
3. Sanoma Női Szakasz 1. (Taskó Erzsébet, Ferenczi Anita, Mánfai Melinda) 47:03

5. kategória: Futófórum
Férfiak

1. Hová tűnt Damon Hill? (Soós Elek, Kiss András, Filip Krisztián) 36:03
2. Szigetelők (Koroknai Tamás, Gecse Zoltán, Pártos Gergely) 37:55
3. Jettenetesz Mókuszok Capata (Pach Péter Pál, Szabó Balázs, Haragos Zoltán) 38:37

Nők

1. A Fórum Cillagai (Jóba Orsolya, Fülkorn Andrea, Bezzeg-Rázga Judit) 48:23