3. K&H Olimpiai Futónapok - Kaposvár

 

Kétezerötszáz futó a virágok városában

Szeptember 17-én, vasárnap délután kék pólóba öltözött futók népesítették be a Kaposvár jelképének számító Kossuth teret. Ezúttal az égiek is kegyesek voltak, s a kicsit felhős, kellemesen szellős időjárás kifejezetten kedvezett a 2500 főnyi mezőnynek. A hangulatot a Kaposvárott közismert testnevelő, Szerb György bemelegítő-show-ja emelte, majd a rajtot megelőző perceket Péter Attila tette emlékezetessé.

A rajtpisztoly 17 órakor dördült el Horváth Gábor olimpiai- és világbajnok kajakos kezében, és a futóknak mintegy 3 és fél percre volt szükségük ahhoz, hogy áthaladjanak a rajtvonalon. A kaposvári belvároson keresztül haladó 3,2 kilométeres távot az első futó, Kovács Krisztián, a Hunyadi DSE atlétája 9 és fél perc alatt teljesítette: "Az első 200 m helyezkedéssel telt, de utána az élre álltam, és sikerült is a verseny végéig megtartanom ezt a pozíciót. Azért is örülök ennek a győzelemnek, mert inkább a hosszabb távokon szoktam versenyezni, így ez most egy különleges alkalom volt."- tudhattuk meg a győztestől. A második helyen érkező barcsi Molnár Gábor 46 másodperccel maradt le: "Verseny közben nagyon jól éreztem magam, a táv elején a harmadik és a negyedik hely között mozogtam, az utolsó 1000 méteren felzárkóztam a harmadik helyre, majd egy jó hajrával sikerült a második helyen befutnom."- nyilatkozta a verseny után.

A hölgyek mezőnyére az abszolút kaposvári fölény volt jellemző. Az első helyet Czebei Réka, a helyi sportiskola (KASI) versenyzője szerezte meg: "5 éve atletizálok, jó érzés volt, hogy ekkora tömeg gyűlt össze és ráadásul az időjárás is kedvezett. Több mint egy perccel előztem meg a klubtársamat. Végig éreztem, hogy jól megy a futás, próbáltam a fiúkkal tartani a tempót, és csak a végén szakadtam le tőlük." - mondta el. A dobogó második fokának sorsa nagy küzdelemben dőlt el, végül mindössze egyetlen másodperccel Rakovszky Gréta, a KASI atlétanője győzedelmeskedett: "2-3 éve futok rendszeresen, általában 3 és 8 km közötti távokon szoktam indulni, úgyhogy ez a mai táv kifejezetten kedvezett. Jó felkészülés volt a jövő hétvégi serdülő ob-ra, ahol 3000 méteren fogok rajthoz állni."- mesélte az ezüstérem tulajdonosa. Magyar Edina, a kaposvári Építők sportolója a dobogó harmadik fokára állhatott fel: "Végig a negyedik-ötödik helyen futottam, és az utolsó 200 méteres hajrának köszönhetően lett meg a dobogó. Következő versenyem a jövő hétvégi barcsi határfutás 5,4 km-e lesz."- tudhattuk meg a harmadik helyezett hölgytől.

A BSI következő eseménye október 1-jén, Budapesten a Városligetben a 21. Plus Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztivál lesz.

Eredmények
Férfiak

1. Kovács Krisztián (Hunyadi DSE) 9:39
2. Molnár Gábor (Barcs) 10:25
3. Csiszár László (DOVASE) 10:35
4. Habuczky Milán (Dombóvár) 10:57
5. Szabó Péter (Favorit AC) 10:58
6. Arany Dénes (Budapest) 11:05
Nők
1. Czebei Réka (Kaposvári Sportiskola) 11:29
2. Rakovszky Gréta (Kaposvári Sportiskola) 12:34
3. Magyar Edina (Építők AC) 12:35
4. Kodzsagoga Zsaklin (Favorit AC) 12:39
5. Magyar Adrienn (Építők AC) 12:48
6. Torma Anett (Építők AC) 13:15