Akadt, aki magnóval a kezében futott fel a Kékesre

 

A szombati 19. KPMG Kékes Csúcsfutáson több mint 1800 futó vállalkozott arra, hogy legyőzi a 11,6 kilométeres, 671 méter szintemelkedést rejtő pályát Mátrafüred és Kékestető között.


Napsütéses idő fogadta a Mátrafüredre érkezőket, s bár felhők is gyülekeztek az égen, a Béke utcában összegyűlt mezőny 11 óra 15 perckor 23 fokban, s remek futóidőben indult el. (A SUHANJ! Alapítvány önkéntesei által segített résztvevők néhány perccel korábban rajtoltak.)

A 11,6 kilométeres táv igazi nehézsége a folytonos felfelé kapaszkodás, ami különösen igaz a Mátraházát követő legvégső szakaszra, amikor a sípályán kell felfutni. A BSI munkatársai az útvonalon öt frissítőpontot állítottak fel, de azért ezek is csak viszonylagos könnyítést jelentettek.

A leggyorsabban a tavalyi második helyezett, Pelsőczy Attila ért fel az 1014 méter magas Kékestetőre, tette ezt 47 perc és 12 másodperc alatt. Visszavágott a 2015-ös győztesnek, Bogos Tamásnak, aki ezúttal 40 másodperccel mögötte ért célba. A férfiak között ugyanazok alkották a dobogósok körét, mint tavaly, hiszen a harmadik ismét Varga Dániel lett.

A hölgyek körében a riói olimpiára is készülő Staicu Simona nyert (0:55:03), s ezzel ő az első, aki négy alkalommal is győzött (korábban 1999-ben, 2013-ban és 2015-ben) a 19-ből. De például egy 1 óra 56 perc alatt felérő résztvevőt is ki kell emelnünk: a tizenötödszörre visszatérő Acélvári Gyula egy magnóval a kezében futott végig (lásd a fenti képen), s mindig az éppen hallható zeneszám tempójában futott.


Legkésőbb délután egy óra tájban mindenki felkapaszkodott az utolsó emelkedőn is, s az ország legmagasabb pontjára felérő futók a befutóéremmel a nyakukban megkönnyebbülten mondhatták: "A csúcson kell abbahagyni!" A célban a szokások szerint mindenki fotózkodhatott a csúcskőnél, ugyanott, ahol a dobogósokat is köszöntötték.

A mezőnyben 16 olyan sportember is volt, akik idén már tizenkilencedszerre neveztek be, azaz 1998 óta minden évben nekivágtak. Név szerint: Balogh Ádám, Dombóvári Csaba, Domoszlai Attila, Halics Péter, Jármai János, Juhász Péter, Jusztin Ferenc, Jusztin Ferenc Richárd, Keresztes János, Kocza István, Kópiás Balázs, Ladányi Róbert, Papik Roland, Pataki Róbert, Rozs Péter, Schuch Tamás.

Köztük is akad 70 éves (Jusztin Ferenc), ám a legidősebb férfi csúcsfutók az októberben 81. születésnapját ünneplő Fehér Károly és Zsiga János voltak. A több mint 1800 nevezővel együtt örülhettek annak, hogy a meteorológusok által beígért eső elkerülte a Mátrát, s napsütéses idő jellemezte a 19. KPMG Kékes Csúcsfutást.



Eredmények:
Férfiak:
1. Pelsőczy Attila (TFSE) 0:47:12
2. Bogos Tamás (ARAK UP Akadémia) 0:47:52
3. Varga Dániel (Sashegyi Gepárdok) 0:49:17

Nők:
1. Staicu Simona (Dunakeszi VSE) 0:55:03
2. Pap Csilla (TFSE) 0:59:48
3. Kodzsagogov Zsaklin (UTE) 0:59:49

Az összes eredmény elérhető itt.
Képgalériánkat is megtaláljátok hamarosan.