Győzelemre készül Staicu Simona a Telekom Vivicittán

 

Staicu Simona már nyolcszor megnyerte a klasszikus Városvédő Futást, most a félmaratoni távon is próbára teszi magát, és győzni szeretne!

Staicu Simona 46 éves bajnoknő lábában már több mint 200 ezer kilométer van, a Telekom Vivicittá Félmaratonon azonban idén indul először.

Hogy lehet, hogy eddig kimaradt a félmaraton a Vivicittán?
Érdekes, de eddig ezen a versenyen, mindig "csak" a klasszikus távon, azaz a 10 km-en indultam, de idén úgy döntöttem, hogy a félmaratont teljesítem, aztán ha marad energiám, akkor jöhet utána a 10 km is. Szeretnék mindkét távon rajthoz állni, hiszen ez a kedvenc versenyem az évben, mert szerintem ilyenkor a legszebb a természet. Ha tavasz, akkor Vivicittá!

Milyen időt szeretnél futni vasárnap?
Azt gondolom, hogyha minden ideálisan alakul, akkor 1:20 és 1:21 körül tudom lefutni a félmaratont, persze ez már messze van a legjobbamtól, ami 1:11 körül volt. Nyilván a koromból adódóan verhető vagyok, de mindig a győzelem a cél, kihozom magamból a legjobbat és meglátjuk ez mire lesz elég.

Délután tényleg ott leszel a 10 km rajtjánál is?
Úgy érzem, hogy fejben mindenképpen könnyebb úgy, hogy a 21 km után futsz még 10-et. Tavaly 36:40 volt a győztes időm ezen a távon, idén is jó lenne, ha sikerülne valami hasonlóan jó idő.



Mennyit edzel a versenyek között?
Kevesebbet, mint korábban, hiszen most csak a család, a munka és a tanulás után jön az edzés, de még így is megvan hetente a 100 km. Rendszeresen futok pályán és a terepen is, a közeli erdőben, ahol a vaddisznókkal versenyzek, azt gondolom már megszokták a jelenlétemet, de így is sokszor eszembe jut, hogy melyik fára másszak, ha netalán megindulnának felém.

Milyen terveid vannak a futással kapcsolatban erre az évre?
Itthon a Kékes Csúcsfutás a következő állomás, külföldön pedig Olaszországban és Svájcban is indulok versenyeken, aztán a többit majd meglátjuk. 36 éve futok már, abbahagyni nem tudnám soha, viszont azt el kell fogadni, hogy lassul a tempóm, de az a cél, hogy ez a folyamat ne drasztikusan, hanem minél lassabban menjen végbe. Idén még a tőlem telhető legmagasabb szinten szeretnék versenyezni. (MA)