BSI Futónagykövet - Halásztelek - Istenes Nikolett

 

Név:

Istenes Nikolett

E-mail:

futonagykovethalasztelek(kukac)gmail(pont)com

Melyik évben kezdett el futni:

2014.

Mire legbüszkébb a futómúltjából:

Maraton+ a BSZM-en 2017-ben

Bemutatkozó:

2014-ben kezdtem el futni 20 év dohányzás után, plusz 15 kiló súlyfelesleggel. Eleinte 2-3 km-eket futottam, majd szépen lassan elkezdtem saját magam edzeni. Az első félmaratoni verseny a 30. Telekom Vivicitán volt és itt már tudtam, hogy bizony én maratonista akarok lenni. A 2015-ös teljesítés előtt sportorvost is felkerestem terheléses vizsgálaton vettem rész, azóta ezt minden évben ismételjük. Futottam 4 maratont, aztán 2017-ben megvolt az első maraton+ táv is. Nem vagyok gyors futó, viszont annál inkább kitartó! Szeretnék lakóhelyemen egy futóközösséget összehozni, mivel nagy örömömre egyre több futóval találkozom edzéseim során, illetve már többen megállítottak vagy megkerestek, hogy tanácsaimmal segítsem őket.

A futással kapcsolatos hitvallása:

Sokszor megkérdezik, hogy bírok ennyit futni...egyszerűen szeretem! És szeretem, hogy az emberek szemében látom az elismerést, mert a futás által jobb ember lettem.

Közös futások helyszíne:

Halásztelek

Közös futások időpontja:

kedd-csütörtök 19óra, előzetes egyeztetés a Facebook csoportban

Egyéb tudnivalók:

BSI Futónagykövetünk Facebook csoportja.