Vasárnap is körbefutottuk Siófokot

 

Nagy széllel, de napsütésben zajlott a K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton második napja. Hatezren zártátok Siófokon az utcai futószezont.

Szezonzáró eseményünk második napján bár futamból csak egy volt, futóból annál több. Az esemény két napján összesen 6000 futó állt rajthoz, 600-an választották valamelyik szakaszos maratoni távot, 3400-an pedig a klasszikus félmaratont.

www.futanet.hu/galeria/2783|_blank]A vasárnapi képgalériáért kattints ide!] A díjátadó képeiért pedig kattints ide!

A vasárnapi mezőnyben szép számmal voltak azok, akik ma tették fel a pontot az i-re, vagyis a tegnap megkezdett szakaszos maratonjukat fejezték be egy félmaratonnal, de sokan érkeztek azzal a céllal is, hogy ott legyenek az év utolsó BSI-félmaratonján.

A nagy szél igencsak megnehezítette a vasárnap 11-kor elrajtoló mezőny dolgát, az útvonal azon szakaszán, amely közvetlenül a Balaton partján haladt a kilométerek mellett a télies időjárással is meg kellett küzdenie a futóknak.

Sem a szél, sem a tél nem zavarta Tarnai Lászlót, aki 1:11:54-es idővel nyerte a mai futamot. Őt Kedves Roland(1:13:45) és Balázs Levente (1:13:55) követte a célban.

A nők versenyében Molnár Barbara Katalin szerezte meg az első helyet 1:23:52-es idővel, Posztós Kitti 1:26:10-es eredménnyel a második helyen, Tiricz Irén pedig 1:27:14-es időeredménnyel a harmadik helyen futott be a célba.

A félmaratoni futammal a kétnapos szakaszos maratont teljesítők versenye is eldőlt.

A maratoni távot 2 nap alatt 3 szakaszban teljesítő futók versenyében Schwartz-Nagy Attila (2:39:06), Kuti András (2:39:18) és Galambos Péter(2:41:36) remekeltek.

A maratont 2 félmaratonnal teljesítők abszolút győztese a férfiak versenyében Peyer Zoltán(2:58:50) lett, a nők leggyorsabbika pedig Kovács Ibolya (3:19:57).

A verseny után a legjobbakat az esemény bázisaként szolgáló Balaton Hotelben díjaztuk. Hagyományosan ezen az eseményen ismerjük el a SPAR Budapest Maraton és a Wizz Air Budapest Félmaraton korosztályos legjobbjait is!

A részletes eredményeket itt találod!

Nézd meg az eseményről készült rövidfilmet: