Ideális időben közel 1900-an bringáztak a Tisza-tónál

 

Igazi májusi időben állt rajthoz 1865 kerékpáros és görkoris a 12. Intersport Tour de Tisza-tó két távján, a 15 km-es túrán és a 65 km-es tókerülő túraversenyen.

Az előző napok esős és hűvös időjárásának nyoma sem maradt szombat délelőttre, elmentek a felhők, kisütött a nap, alig lengedező szélben indult útjára a mezőny. A rajtnál még csak 17 fok volt, de az első célba érkezőket már 20 fok feletti hőmérséklet várta a tiszafüredi Halas téren.
A nap a szokásokhoz híven a 15 km-es túrával kezdődött, ezen több mint 150-en vágtak neki a távjuknak 10 óra és 10 óra 15 között.
A 65 km-es táv 1650 fős mezőnye 10:50-kor indult Ujvári Imre, Tiszafüred polgármesterének rajtjelére. A résztvevők 12 percen keresztül folyamatosan rajtoltak, hogy rendőri felvezetéssel, úgynevezett lassú rajttal menjenek a Tisza hídjáig, ahol aztán elindult az éles verseny. Poroszlón - a kerékpáros mezőny elhaladása után - bekapcsolódtak a versenybe a görkorcsolyások is.

Idén nem mezőnyhajrával dőlt el az abszolút győzelem, egy két fős szökés jött végig a főmezőny előtt, ők 2 percre elléptek, az előnyüket megtartva egymás között döntötték el az első hely sorsát, a győztes Horváth Zsolt, a ViniBike versenyzője lett, mögötte 1,5 másodperccel az ecsédi Szőke Gábor végzett. A harmadik hely sorsát egy kb. 40 fős boly nagy hajrában döntötte el, itt a szegedi Dr. Bánki László volt a leggyorsabb (1:38:13).
A női mezőnyben az U19-es gyömrői Németh Bettina Tíma végzett 1:45:24-es idővel, őt 6 másodperccel követte Szabó Vanda Csenge a Kis Tri Balatonman Team versnyzője, a harmadik a Mátra Biker SC versenyzője, Szlovencsák Panka (1:48:22) lett.

A tiszafüredi jó idő egész délután kitartott. A beérkező kerékpárosok és görkorisok a verseny után a fűben ücsörögve pihenték ki a 65 km-s út fáradalmait és fogyasztották a szponzorok által felajánlott termékeket.

További eredmények >>>