Szezonzáró a Balatonon - a szombati napról röviden

 

Az idei már a 16. olyan alkalom, amikor futók és futóbarátok Siófokon találkoznak azért, hogy egy egész hétvégét szenteljenek az aktuális futószezon lezárásának, másrészt feltegyék a pontot az i-re, és learassák a sportteljesítménybe fektetett éves munka gyümölcsét.

A 16. K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton a távokat illetően az egykorvolt áruház szellemiségét idézi: "minden szinten szinte minden", vagyis az esemény két napján szinte minden hobbifutó talál az edzettségi szintjének megfelelő vagy kedvére való távot. Ráadásul a klasszikus távok kombinált teljesítésével több eredménylistába is be lehet kerülni.

A Balaton maratonon a 42,2 kilométeres távot a kilométerek megosztásával egy vagy két nap alatt, de mindenképp több szakaszban lehet teljesíteni. A rövidebb távok kedvelői egy-egy szakaszon is rajthoz állhatnak, félmaratoni megmérettetésre pedig mindkét napon lehetőség van. A távok többségén másodmagával is rajthoz állhat az a futó, aki párban szeretne a nagy kihívásoknak nekifutni.



A szezonzárót a szakaszos maratonok 14 kilométeres betétszámával, vagyis egy harmadmaratonnal nyitották meg a futók, majd a nap közepén megfejelték azt egy félmaratonnal, végül levezetésként a hatodmaraton 7 kilométeres etapja zárta a szombati sort.

Az időjárás idén is az ilyenkor bevett arcát mutatta. A 10 órás rajt 10 Celsius-fokos pillanatában rajtaütésszerűen esni kezdett, de mivel a futás négyévszakos sport, mindez nem tántoríthatta el a 4616 nevezőt attól, hogy a választott távon rajthoz álljon és célba érjen. Sőt. Miközben a BSI rendezői a Petőfi sétány célegyenesének végén a beftóérmeket akasztották a futók nyakába, a legbátrabbak egy már hagyománnyá avanzsált szokás keretében megmártóztak a novemberi Balatonban.

A K&H mozdulj! Balaton félmaraton a BSI négyévszakos FélmaratonMánia kihívásának őszi állomása, aki ezen az eseményen célba ér a 21,1 kilométeres távon, az őszi évszakot teljesítettnek tekintheti. Négy félmaraton összegyűjtésével pedig minden futó jogosulttá válik egy négyévszakos gratis éremre.

Az egyéni félmaraton eredményei:

Férfiak:
1. Csere Gáspár 1:07:49
2. Bereczki Richárd 1:15:44
3. Gyurta Márk Manó 1:15:45

Nők:
1. Szekeresné Bakonyi Fruzsina 1:21:12
2. Csáki Enikő 1:28:12
3. Kovács Zita 1:28:40

Maraton 1 nap 3 szakasz eredményei:

Férfiak:
1. Bajdik János 3:01:40
2. Kele Tibor 3:02:01
3. Tóth András 3:04:17

Nők:
1. Drahos Veronika 3:25:06
2. Péterné Vass Andrea 3:36:26
3. Gyergyói Dóra 3:51:53

A napi részletes eredménylisták idekattintva böngészhetők.

Az esemény első napját a szokásrendnek megfelelően egy futóknak szóló szakmai előadás zárja, melyen ezúttal Simonyi Balázs ultrafutó-filmrendező beszélgetett Maráz Zsuzsanna és Bódis Tamás Spartathlon-győztes ultrafutókkal a futásról és sikereikről.