Ironman afterparty 2011

 

Kedves Ironmanek!

IRONMAN AFTERPARTYT szervezünk október 2-án Budapesten. Hol lehetne ez máshol, mint a HŐSÖK terén az idei, 26. Spar Budapest Nemzetközi Maratonon. Az ironman korai időpontja miatt 9 hét van a két esemény között, ami elég a pihenésre, egy gyorsító felkészülésre és egy remek eredmény elérésére, de legalábbis egy kellemes-laza futásra a közel 5000 (!) fős mezőnyben. Futhattok maratont vagy 30 kilométert, a BSI által nyújtott 50%-os Ironman kedvezményt mindkét táv nevezésénél igénybe vehetitek.

Gyertek a finisher pólóban, legyen a zöld a verseny színe. Hadd lássák a futók, hogy az Ironmanek is közülük valók, hátha nekik is kedvet csináltok jövőre vagy valamikor a közeljövőben. A Felvonulási téren ott lesz az Ironman sátra, ahol a verseny előtt és után találkozhattok a szervezőkkel és egymással.

Pár sorban eláruljuk egyenként, hogy kik írjuk ezt a levelet: "Ugye már mindenki bekarikázta október 2-t, a Spar Budapest Maraton napját a versenynaptárában? Nos, eddig nálam egy halvány felkiáltó jellel szerepelt ez a hétvége, azonban a versenyigazgató szíves invitálására, vagy csak mert egyszerűen úgy érzem, hogy nem hiányozhatok közületek, úgy döntöttem, hogy naná, hogy ott leszek én is a Hősök terén. Természetesen futófelszerelésben. Sőt, miután a BSI jóvoltából még egy sátrunk is lesz, legyen majd ez a hely a zöld Finisheres pólók találka helye, s ha már erre jártok, hát egy kis ízelítőt is szeretnénk adni a jövő évi terveinkről... Külön szeretettel várunk -szóljatok nekik, ha ismertek hezitálókat - minden leendő Ironman-t is ott, ahol reményeink szerint szép zöld lesz a tér (a sok-sok Finisheres póló miatt), mert számukra külön izgalmas dolgokat rejt majd a sátor. Szóval készüljetek, nevezzetek, gyertek minnél többen, és kukkantsatok be a sátrunkba is... szerintem minden szempontból megéri."
Dr Herr Gyula, főrendező, Nagyatád

"Az októberi Budapest maraton kiváló lehetőség arra, hogy megjavítsd eddigi legjobb maratoni idődet ! A nagyatádi IRONMAN után keringésed és izom- anyagcseréd állóképessége a "topon" van, erre lehet építeni egy kis speciális futó-munkát. Nekem ez 1998-ban sikerült (2:42:39, tapasztalataimat olvashatod a következő napokban a "Futanet" és az "Ironman"-oldalain). IRONMAN-es barátom, vágj bele, Neked is sikerülni fog !!!" dr.Zakariás Géza, 16x-os IRONMAN, 18 x-os BUDAPEST-maraton résztvevő

"Vasemberek! Idén 9 hét választja el egymástól a nagyatádi dicsőséges próbát a Spar Budapest Maratontól. Ti, akik már bizonyítottatok, újra megfelelő kihívásra számíthattok Magyarország legnépszerűbb futóversenyén. Gyertek el, szeretnélek Benneteket látni és kiváló teljesítményeteket világgá kürtölni a futók között. Mutassátok meg az új finisher pólót és találkozzatok a nagyatádi szervezőkkel és egymással. Tudom, hogy boldogság lesz Számotokra a célbaérkezés!Szeretettel várlak Benneteket!"
Péter Attila, az Ironman és a maraton "hangja"

" Mit mondhatok én egyszerű maratonista az előttem szóló 3 Ironman után? Szeretném minől többötök kezét megszorítani a célban, de csak kisebb részben az aznapi maraton miatt. A nagyobb rész az Ironman teljesítéseteknek szól majd. Annak a teljesítménynek, melyről sok maratonista -köztük én is - csak álmodozik, de nem merünk belevágni az irtózatos és hosszú munkába. Ti végig dolgoztátok az elmúlt egy évet, most erősek és magabiztosak vagytok. Zöld pólótokkal adjatok erőt és hitet végig az útvonalon a sok futónak, köztük a több száz első teljesítőnek. A zöld legyen itt is a remény színe: ha ő Ironman lett, én is meg tudom csinálni!"
Kocsis Árpád, versenyigazgató, BSI

Gyertek és találkozzunk! Ironmanek és futók mutassuk meg együtt a sport, a mozgás, a futás erejét, szépségét.

Az eseményről részleteket ITT találtok. Géza tanácsait ITT olvashatjátok.

Online nevezés.

Sérülésmentes további edzéseket kívánunk!

Dr Herr Gyula; Dr Zakariás Géza; Péter Attila; Kocsis Árpád