Beszélgetés a legidősebb ultratriatlon világbajnokkal

 

Vőneki Antalra méltán lehetünk büszkék, a szegedi sportoló történelmet írt azzal, hogy ő lett minden idők legidősebb ultratriatlon világbajnoka, ráadásul ez a harmadik év, amiben ő a legeredményesebb magyar ultratriatlonista. A Mozgásvilág.hu cikke.

Vőneki hihetetlen évet zárt 2010-ben, amire pályája megkoronázásaként gondol: az ultratriatlon világkupa-sorozat hat versenyéből mind a hatot egyedül ő tudta végigcsinálni az egész nemzetközi mezőnyben. Az egyik versenyen korosztályos világrekordot, négy versenyen korosztályos magyar rekordot állított fel.

Az övé a tavalyi év ultratriatlon világranglista férfi abszolút első helye.

- Mióta sportolsz, illetve mióta triatlonozol?
- Pontosan 10 éve kezdtem a sportot, először futással. Az egészen rövid távoktól haladtam a szimpla maratonokon át a szupermaratoni távokig minden teljesítménykényszer nélkül. Számomra a sport az egészségről és a jó élményről szól, és ezt igyekszem a versenyeken is észben tartani. Ezzel együtt 2005-ben a 610 km-es Schirilla Szupermaraton-kupán, mely a leghosszabb verseny hazánkban, aranyérmet szereztem.

- Hány évesen kezdtél sportolni?
- Nem mondhatom, hogy elkapkodtam, 42 évesen kezdtem a sportolást, előtte még az újságban is átlapoztam a sportos oldalakat, sőt, a buszig sem futottam soha, mert mindenhova kocsival jártam.

- Edző, edzőtársak segítenek, vagy teljesen egyedül készülsz?
- Az első időben, amikor a futásaimat kezdtem, az ír szetterem volt az edzőtársam. Már amikor a futócipőt kezdtem felvenni, tudta, hogy indulunk, és örült annak, hogy megint kifutunk a városból, ahol csak a természettel találkozunk: kígyókkal, békákkal, madarakkal, egerekkel, nyulakkal, őzekkel... Szavak sem kellettek, egy volt a tempónk, folyamatosan "éreztük" egymást. Mindig a saját magam edzője voltam, saját edzéstervvel, szisztémával, mely az évek során tisztult le. Soha nem voltam egyetlen sportegyesület tagja.

- Lesz az életedben valaha olyan periódus, hogy nem fogsz sportolni?
- Ha valaha olyan öreg leszek, hogy bottal tudok csak járni, akkor csak a séta marad. Ilyen versenyszámot pedig még nem írtak ki tudtommal. Persze, ha majd az unokáimmal együtt élvezem a sétát, felveszem valamelyik kedves emléket őrző finisheres pólóm egyikét, mint amelyiket a sárvári 24 órás futásért kaptam, vagy a zalaegerszegi 12 órás úszásért, vagy a Zöldgömb szupermaratonjainak
egyikén...

A teljes cikket elolvashatod a Mozgásvilág.hu oldalon.