Malonyai Péter

 

A futás soha nem maradhat el az életemből

Malonyai Péter újságíró régi futónak számít, számos maratonnal a háta mögött. Aztán egyszer csak eltűnt a versenyekről, pedig a futást nem hagyta abba. Régebben hajnali futó volt, most már nem kel olyan korán, de maradtak a reggelek az edzésekhez. Az már csak véletlen, hogy - a Nemzeti Sport egykori vezető publicistája - néhány éve éppen a Reggel című újság munkatársa.

"A futás soha nem maradt el az életemből, nem is maradhat el! Már lassabban futok, néha kiraknám a piros zászlót magamra, hogy lassú jármű, de hát ez már a korral jár. Ötven fölött a gyorsulás nem egyszerű dolog. Aztán kora tavasztól Kocsis Árpi, a BSI ügyvezetője elkezdett rábeszélni, hogy ilyen régi futónak el kell indulnia a 20. Jubileumi Matáv Vivicittán! Az elsőn egyébként ott voltam. Kérdezte, hogy nem hiányzik a versenyek hangulata? Ráadásul óriási előny, hogy ilyenkor miattam van lezárva a város, nem pedig előttem! És hát ilyenkor már remek az időjárás, a verseny után meg az ember iszik egy sört a barátaival. Ez is kell az élethez... Szóval rábeszélt, és én nekiindultam. Már akkor jelentkezett a holtpont, amikor ráfordultunk a Margit hídra. Mindenem fájt, aztán elmúlt. Aki versenyzett is valaha - még amatőr szinten is - az tudja, hogyan kell beosztani az erőt, hol kell vigyázni. Én taktikusan közel indultam a mezőny végén haladó mentőhöz, de onnan már csak előztem. Jólesett! Most megint büszkélkedhetek két hétig, aztán jöhet a többi verseny. A folytatásban a Nike Félmaratonig biztosan elmegyek, a Plus Maratonhoz talán még nincs meg a kellő felkészültségem, de lehet, hogy megpróbálom. Buzgó Józsi barátom edzéstervei, meg a tőle tanultak alapján készülök. Teljesen tudományosan, négyszer egy héten futok, hosszabbakat, résztávokat. Aztán a pihenőnapokon heti háromszor a Gellért gőzben ülök a barátaimmal. Azért - ezért - szeretek futni..."