8. Volvo Hegyvidék Félmaraton és Váltó a Normafánál - Versenybeszámoló

 

Háromezer-háromszázan gondolták úgy, hogy mozgással töltik a vasárnapot, és kilátogatnak a Normafához, a Csillebérci Ifjúsági és Szabadidő Központba. Az április 27-ei 8. Volvo Hegyvidék Félmaraton és Váltó ugyanis remek programot szolgáltatott a futás és a túrázás szerelmeseinek egyaránt. A város felett, gyönyörű erdei környezetben rendezett sporteseményen ugyanis egyéniben és háromfős váltóban teljesíthető hegyi félmaraton, valamint a 2 kilométeres félmaratonka várta a futókat, míg a gyaloglás kedvelői, és a túrázni vágyó családok egy 8 kilométeres gyalogtúrának vághattak neki a Budai-hegységben.

A nap programja a túra startjával indult, rengeteg család, és Nordic Walking bottal felszerelkezett túrázó vágott neki az útnak, hogy eljusson a János-hegyre az Erzsébet kilátóhoz, majd a kanyargó erdei ösvényen visszasétáljon onnan.

A futótávok rajtja előtt Nagy "Gizmó" Attila és csapata szórakoztatta freestyle-kerékpáros bemutatójával a közönséget: a három fiú akrobatikus ugrásokkal kápráztatta el az összegyűlteket. A bringa-show után Varró Gyula aerobik prezenter, és a Coca-Cola Testébresztő csapata vette át a terepet: az ő vezetésükkel melegítettek be a futótávok indulói a rajt előtt.

A "legyőzhető távolságot", vagyis a félmaratont választó futók pontban 11 órakor startoltak el Pokorni Zoltán, Budapest-Hegyvidék polgármesterének pisztolylövésére. A tömeg négy percig hömpölygött keresztül a rajtkapun, mire az utolsó induló is kifutott a 316 méternyi szintkülönbséggel nehezített, dimbes-dombos pályára. A férfiaknál Szabó Gábor, a TFSE versenyzője hamar az élre állt, végül a célszalagot is ő szakította át elsőként 1:13:40-es idővel. "A verseny nagyon kellemes volt. Bár a meleg sokaknak nem tetszett, én a múlt hét végén lefutott debreceni maratonin már hozzászoktam, így most nem okozott gondot. Abszolút elégedett vagyok a teljesítményemmel. Ezt a félmaratont edzésnek szántam a jövő heti országos bajnokság előtt, amolyan ráhangoló futás volt a számomra." - nyilatkozta a győztes a célba érkezés után.

A hölgyek versenyében a maratoni táv országos csúcstartója, Földingné Nagy Judit hamar leszakította vetélytársait, és végül hatalmas fölénnyel győzött, 1:21:53 alatt teljesítette a távot. "Rendkívül hangulatos volt a verseny, egy ilyen távhoz teljesen megfelelt az időjárás is. Jól esett a nézők buzdítása, ilyen körülmények között nem lehetett rosszul futni. A verseny során mindig rátapadtam valamelyik fiúra: az emelkedőn elhúztam tőlük, majd a lejtő végén utolértek, így tudtam tartani velük a tempót. Természetesen elégedett vagyok a teljesítményemmel, az első hely mellett az időeredményemet is megfelelőnek tartom. Mivel otthon is hasonló terepen szoktam edzeni, a pálya mindenképp kedvező volt a számomra." - mondta el Földingné.

A rövidebb távokhoz szokott futók is lehetőséget kaptak a versengésre. Miután a félmaratonisták elhagyták a rajtzónát, a félmaratonka résztvevőire került a sor: 11 óra 30 perckor Lőrincz Barbara, a névadó Volvo Autó Hungária képviselőjének rajtjelére több száz iskolás, és kisgyermekes család vágott neki a 2 kilométeres távnak.

Az esemény minden résztvevője emblémázott pólót kapott, a félmaraton egyéni indulóinak nyakába pedig egyedi érmet akasztottak célba érkezéskor. A nap programja eredményhirdetéssel és a támogatók által felajánlott ajándékcsomagok kisorsolásával zárult.

8. Volvo Hegyvidék Félmaraton és Váltó

Eredmények

Félmaraton (21,097 km)

Férfiak

1. Szabó Gábor (TFSE) 1:13:40

2. Varga József (Szentendre) 1:17:26

3. Kindl Gábor (Budapest) 1:18:17

4. Lukácsi István (Napraforgó Futóklub) 1:18:27

5. Bán Gergely (Hódmezővásárhelyi Futókör) 1:20:08

6. Pleiveisz István (Futáros SC) 1:22:07

Nők

1. Földingné Nagy Judit (Győri Dózsa SE) 1:21:53

2. Darázs Angelika (Budapest) 1:32:59

3. Fehér Enikő (GYÖTRI SC Gyöngyös) 1:36:05

4. Ladányi Tímea (Óbudai Futókör) 1:36:56

5. Lőcsei Éva dr. (Budapest) 1:37:59

6. Konkoly Thege Viktória (Szeged) 1:38:31

Félmaraton váltóban (9,8 km - 7,8 km - 3,5 km)

Férfiak

1. Sörnyitók (Hegyaljai Attila, Olasz László, Sztrapkó Norbert) 1:12:59

2. BEAC (Baross Gábor, Dani Áron, Gyurcsó Gergely) 1:14:57

3. Vasas Humansoft (Diószegi Ádám, Jenkei Péter, Soltész Roland) 1:15:46

4. Napraforgó Futóklub (Rostás Pál, Farkas Géza, Répássy Ferenc) 1:17:21

5. Szigeti veszedelem (Balta Attila, Héthalmi Tibor, Kapronyi Ferenc dr.) 1:20:56

6. Három gézengúz (Pápai Gergely, Pápai Márton, Pápai Benedek) 1:21:57

Nők

1. Szegedi Vasutasok (Biacsi Ilona, Biacsi Bernadett, Fekete Szeréna) 1:26:48

2. Váci Forma SE - Villámlábú Csajok (Kulcsár Éva, Pásztor Rita, Fehértói Zoltánné Vali) 1:30:54

3. Villámos Lányok (Szabó Adrienn, Fusch Dóra, Sváb Dóra) 1:33:57

4. Blablabla (Szabó Márta, Perei Vivien, Türk Laura) 1:37:29

5. Speedy Girls (Dobos Renáta, Szilágyi Anna, Latinovits Tímea) 1:47:23

6. Halász Család (Farkas Ágota, Halász Tímea, Zsiga Mónika) 1:47:45

Minden célba érkezőnek gratulálunk!