1. Coca-Cola Testébresztő Deseda Triatlon

 

Nagy sikerrel debütált az első Coca-Cola Testébresztő Nyári Sportfesztivál, melyet június 21-én és 22-én rendezett meg a BSI a Kaposvár mellett található Deseda-tónál. A sporthétvégén a kerékpározásé, a triatloné és az úszásé volt a főszerep.

A rendezvény első napján a bringások vették birtokba a tavat és környékét, hiszen ebben a csodálatos környezetben jelölték ki számukra azt az 5 kilométer hosszú mountain bike pályát, melyen a 10 órás verseny zajlott. A legelszántabbak egyéniben vágtak neki Tour DeSeda elnevezésű megmérettetésnek, illetve sok páros és négy fős csapat is felsorakozott a rajtvonalnál. Az indulók 9 óra 30 perckor vágtak neki a versengésnek. A 750 méteres lassúrajt után kezdetét vette a száguldás: a változatos terepen kijelölt pályán a versenyzők sorra 12 és fél perc körüli időket futottak. A csapatok és az egyéni indulók elszántsága és lelkesedése a verseny 10 órája alatt sem csökkent, és még az utolsó pillanatokban is nagy volt a küzdelem a minél jobb eredmény elérése érdekében. Végül a Cube-Csömör csapata teljesítette a legtöbb kört: a csapattagok 47 alkalommal haladtak át a rajt-cél kapun. A férfiak abszolút versenyében Posfalvi Tamás 40 körrel lett a legjobb. A kategóriánkénti versenyben a következő eredmények születtek:

Csapat Felnőtt Férfi győztes: Cube-Csömör - 47 kör

Csapat Junior Férfi győztes: Tamási KE - 38 kör

Csapat Senior 1 Férfi győztes: Sólyom 1 - 46 kör

Csapat Senior 2 Férfi győztes: Sólyom 2 - 44 kör

Csapat Senior Női győztes: NTSE - Ride Bike Chicks - 32 kör

Egyéni Férfi Felnőtt győztes: Posfalvi Tamás - 40 kör

Páros Férfi Felnőtt győztes: George KSE - 44 kör

Páros Női Felnőtt győztes: Kelly's Ladies Beta - 25 kör

A 10 órás versengés után vastaps fogadta a dobogón a győzteseket, a kerekesek pedig fáradtan, de elégedetten búcsúztak a csodálatos Deseda-tótól.

Másnap a triatlon és az úszás szerelmesei lepték el a terepet, hiszen várta őket a Deseda Triatlon, illetve a Deseda Tóúszás. Az egykori Európa-bajnoki helyszínen tizenöt év után először rendeztek triatlon versenyt. Már kora reggel érkeztek a versenyközpontba a résztvevők, hogy rajthoz állhassanak a 10 órakor startoló olimpiai távú triatlon mezőnyében.

A nagy meleg ellenére népes mezőny gyűlt össze: 200-an vágtak neki az olimpiai távnak. Az 1500 méter úszásból, 40 kilométer kerékpározásból és 10 kilométer futásból álló versenyszámot a Honvéd Rákóczi SE versenyzője, Vakhal Norbert teljesítette leggyorsabban, 2 óra 14 perc 56 másodperces idővel, majd nem sokkal mögötte érkezett az abszolút női győztes, a kaposvári Horváth Gréta. A fiatal triatlonistának 2 óra 16 perc 39 másodpercre volt szüksége a táv teljesítéséhez.

Eközben 11 órakor kezdetét vette a Deseda Tóúszás: a részvevők 750 méteres köröket teljesíthettek a Deseda-tóban kijelölt úszópályán. A nagy meleg miatt sokan választották a sportolásnak ezt a formáját, és csobbantak a hűs habokban.

A nap másik triatlon versenyszámára, a sprinttávra 15 órakor került sor. A 300 fős mezőny tagjai 750 métert úsztak, 20 kilométert kerékpároztak, majd egy 5 kilométeres futás várt rájuk. Az abszolút versenyben Petsuk Zoltán diadalmaskodott 1 óra 3 perc 21 másodperces eredménnyel, míg a nőknél Forrú Zsófia szakította át elsőként a célszalagot, ő 1 óra 8 perc 31 másodperc alatt teljesítette a távot.

Miután minden résztvevő célba érkezett, az életkori kategóriánként rangsorolt helyezettek zúgó taps kíséretében álltak fel a dobogóra, majd a nap programja ajándéksorsolással zárult.

Eredmények

Olimpiai távú triatlon

Felnőtt férfi kategória

1 Vakhal Norbert 2:14:56

2 Hőnyi Zsolt 2:17:37

3 Damsits Krisztián 2:21:33

4 Mészáros László 2:23:22

5 Zádor Balázs 2:25:09

6 Cséplő Zoltán 2:26:36

Senior férfi kategória

1 Zakariás Géza dr. 2:19:01

2 Bozsó Zoltán 2:19:21

3 Klem Zsolt 2:23:10

4 Böröcz László 2:29:46

5 Kiss Károly 2:38:46

6 Hegedűs István 2:42:39

Veterán férfi kategória

1 Rózsavölgyi József 3:10:22

2 Molnár Sándor 3:20:09

3 Kovács Zsigmond 3:25:03

4 Sárvári Csaba dr. 3:34:07

5 Fröhlich Henrik 3:38:52

6 Szüts Miklós 3:48:02

Junior férfi kategória

1 Nagy Dániel 3:25:57

Férfi váltó

1 Farkas Vidor SE

Tahy Ádám,Sándor Gergely,Kerényi Farkas Felicián

2:29:49

2 PIÁ

Juhász Péter, Tóth Ágnes, Tóth Ágnes

2:37:40

3 TB

Tóth Benedek, Buksa Szilárd, Buksa Szilárd

2:58:43

4 Szigeti Jóbarátok

Molnár Miklós, Fodor Sándor, Bodor Gyula

3:05:03

5 Rozi + Barna

Kovács Barna, Zilizi Rozália, Kovács Barna

3:42:03

6 SKY Guard Team II

Hádinger Tímea, Kovalik János, Kardos Krisztián

3:51:47

Felnőtt női kategória

1 Gergelics Natália 2:28:53

2 Pécsi Annamária 2:48:37

3 Gáspár Réka 2:49:58

4 Boros Melinda 2:50:42

5 Vermes Krisztina 3:01:15

6 Simiakis Amália 3:14:19

Junior leány kategória

1 Horváth Gréta 2:16:39

2 Böröcz Nóra 2:40:09

Senior női kategória

1 Országné Faragó Éva 2:49:13

2 Soós Edit 2:57:32

3 Bogyó Éva 3:24:50

4 Fügi Andrea 3:28:43

5 Reiman Katalin 3:30:23

6 Böröcz Mária 3:35:39

Női váltó

1 Inkognitó

Balázs Eliza,Benácsi Szandra,Reck Orsolya

3:05:05

Sprinttávú triatlon

Felnőtt férfi kategória

1 Petsuk Zoltán 1:03:21

2 Mészáros László 1:08:06

3 Horváth Tivadar 1:10:50

4 Vakhal Norbert 1:11:11

5 Mezei István 1:13:25

6 Holló Béla 1:15:07

Ifi fiú kategória

1 Bíró Zoltán 1:13:18

2 Bartucz Bence 1:35:53

3 Müller Tamás 1:36:18

4 Móricz Tamás 1:41:01

5 Gegesi-Kiss András 2:01:22

Junior fiú kategória

1 Toperczer Ákos 1:10:27

2 Rácmolnár Milán 1:25:39

3 Juhász Bence 1:34:28

4 Jász Attila 1:52:04

Férfi váltó

1 Szárnyakon Szédülők 1:06:22

2 Az Illyés 1:08:57

3 Hablaty 1:16:56

4 Réthy Balog Halász 1:18:03

5 Fürge Nyulak 1:22:05

6 Kaposvári Építők AC 1:25:13

Felnőtt női kategória

1 Forró Zsófia 1:08:31

2 Vonnák Dzsamila 1:20:16

3 Vaczuli Tünde 1:23:13

4 Gáspár Réka 1:24:57

5 Horváth Ágnes 1:25:12

6 Tar Szilvia 1:28:32

Senior női kategória

1 Kiss Katalin 1:27:12

2 Cravero Edina 1:36:50

3 Pusztai Ágnes dr. 1:40:37

4 Bogyó Éva 1:41:32

5 Béleczky Gyöngyi 1:42:08

6 Litavecz Anna dr. 1:48:12

Veterán női kategória

1 Csőgörné Kenese Mária 2:00:18

Női váltó

1 Mókás Csapat 1:17:35