Fut a cég - 2020 - virtuális eredményhirdetés

 

2020-ban a BSI 12 rendezvényén szerezhettek a céges színekben célba érkezők részvételi és eredményességi pontokat munkahelyük számára. A futás mellett kerékpáros és úszó versenyszámokat is kínáltunk sorozatunkban. E kiemelt versenyeken 251 cég indított váltókat, egyéni sportolókat, a céges résztvevők száma meghaladta az 5400 főt. Azaz a 12 kiemelt esemény minden 10. indulója céges színekben versenyzett ebben a furcsa évben.
A 12 eseményből 6 volt "valóságos" -adott helyszínen és időpontban megrendezett-, hagyományos verseny és 6 virtuális rendezvény. A megközelítőleg 50%-os arány a kétféle versenytípusra nevező céges résztvevők számát tekintve is igaz: a hagyományos eseményekre 2900, míg a virtuálisokra 2500 céges nevezés érkezett. A hagyományos események közül a SPAR Budapest Maraton Fesztivál volt a legnépszerűbb a cégek körében, erre 100 cég ezernél több nevezést adott le, míg a virtuális események közül a Telekom Vivicittá Virtuális Futónapok volt a legkedveltebb, ahol 105 cég több mint 1200 nevezését regisztráltuk.

A 251 cég egyharmada legalább 2 eseményünkre nevezett versenyzőket. A versenykiírásunk értelmében a szezon végi eredményhirdetéskor azokat a cégeket vettük figyelembe, amelyek legalább 4 eseményünkön szereztek pontot. Ezt a 44 céget -tőlük bekért létszám adatok alapján- kategóriákba soroltuk, a kategóriákon belül a megszerzett pontszámok alakították a sorrendet, amit e táblázatban foglaltunk össze. A táblázat utolsó oszlopából tölthetők le az egyedi oklevelek.

A BSI 2020-as Fut a cég sorozatának kategória eredményei

kategória helyezés

cég

pontszám

események száma

letölthető oklevél

1000 fő feletti cégek

1.

Mátrai Erőmű Zrt.

779

12

letölthető oklevél

2.

Robert Bosch Kft.

715

7

letölthető oklevél

3.

Knorr-Bremse Rail Systems Budapest

381

10

letölthető oklevél

4.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal

340

11

letölthető oklevél

5.

Richter Gedeon Nyrt.

314

12

letölthető oklevél

6.

BT ROC KFT.

265

9

letölthető oklevél

7.

Szerencsejáték Zrt.

110

5

letölthető oklevél

8.

BRIDGESTONE Tatabánya Kft.

93

4

letölthető oklevél

9.

MKB Bank Nyrt.

93

5

letölthető oklevél

10.

Országos Mentőszolgálat

78

7

letölthető oklevél

11.

EGIS Zrt.

68

7

letölthető oklevél

12.

Procter & Gamble Kft.

62

7

letölthető oklevél

13.

KÉSZ Consulting Kft.

56

4

letölthető oklevél

14.

Emberi Erőforrások Minisztériuma

54

6

letölthető oklevél

15.

GYSEV Zrt.

39

4

letölthető oklevél

16.

SAP Hungary Kft.

32

4

letölthető oklevél

17.

MVM Zrt.

30

5

letölthető oklevél

18.

MÁV-START Zrt.

20

5

letölthető oklevél

19.

CIB Bank Zrt.

15

5

letölthető oklevél

250-999 fő közötti cégek

1.

Merkbau Kft.

658

10

letölthető oklevél

2.

DXC Technology Magyarország Kft.

340

9

letölthető oklevél

3.

K&V Logistic Solutions Kft.

142

5

letölthető oklevél

4.

ANY Biztonsági Nyomda Csoport

106

7

letölthető oklevél

5.

MNV Zrt.

100

5

letölthető oklevél

6.

Alföldi Tej Kft.

98

6

letölthető oklevél

7.

Fundamenta-Lakáskassza Zrt.

97

9

letölthető oklevél

8.

Market Zrt.

73

6

letölthető oklevél

9.

Központi Statisztikai Hivatal

67

7

letölthető oklevél

10.

Külgazdasági és Külügyminisztérium

67

7

letölthető oklevél

11.

BKV Vasúti Járműjavító Kft.

66

5

letölthető oklevél

12.

Főpolgármesteri Hivatal

63

5

letölthető oklevél

13.

A-Híd Zrt.

54

7

letölthető oklevél

14.

LogMein Kft.

54

9

letölthető oklevél

15.

MAVIR Zrt.

20

6

letölthető oklevél

50-249 fő közötti cégek

1.

Terézvárosi Polgármesteri Hivatal

526

9

letölthető oklevél

2.

BCA Hungary Kft.

458

9

letölthető oklevél

3.

Magyar Posta Biztosító

292

7

letölthető oklevél

4.

evopro Group

140

8

letölthető oklevél

5.

Bergmann Könyvelő Iroda Kft.

48

6

letölthető oklevél

6.

DPD Hungária Kft.

42

4

letölthető oklevél

7.

Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ

23

4

letölthető oklevél

10 fő alatti cégek

1.

BI-TECH Informatika Kft.

30

7

letölthető oklevél

2.

Mester-Láng Plusz Kft.

25

5

letölthető oklevél

3.

Comesa Budapest Kft.

22

6

letölthető oklevél



A Fut a cég sorozat 2021-ben is folytatódik. Ismét 12 eseményt -köztük 3 újat!- ajánlunk a legaktívabb cégeknek. A 2021-es versenykiírás ITT >>> érhető el.