Miért ennyi az annyi? A maratoni táv rövid története

 

Miért annyi az annyi? A 42195 m története

A maratoni futás távja hosszabb, mint az eredeti Athén-Maraton távolság. Hogy miért?

Az első újkori olimpiát Athénban rendezték 1896-ban. A legnagyobb érdeklődés a Michel Bréal nyelvész és történész által megálmodott maratoni futást övezte, amely a Marathón és Athén közti távolságot hivatott szimbolizálni. A Marathóntól Athénig tartó utat egyébként 40,42 km-nek mondták, valójában azonban csak 36,7 km volt.

Az első olimpiákon még csak körülbelül mérték le a legendás ókori hírvivő, Philippidész által állítólag lefutott távot, nem volt egységes, a maratonisták más-más távokat futottak a versenyeken.

Az 1908-as londoni olimpiára azonban 42 kilométerre növelték a távot, ennyi volt ugyanis az út a Windsori kastélyból a White-City stadionig. Ezt a 42 kilométert aztán még meg kellett toldani 195 méterrel, miután Alexandra királynő tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy a futók nem a stadion királyi díszpáholya előtt érnek célba. A királynőnek köszönhető tehát, hogy a maratoni futók mind a mai napig 42195 métert teljesítenek. A végleges és ma is érvényes hosszt 1921-ben rögzítette a nemzetközi atlétikai szövetség (IAAF), és 1924-ben már eszerint zajlott a verseny.