ELHALASZTOTTÁK A DOPPINGOLÓ GÖRÖG FUTÓK PERÉT

 

Egy athéni bíróság november 10-re halasztotta a doppingvétség miatt korábban két évre eltiltott görög atléták, Kosztasz Kenterisz és Ekaterini Tanu perét. Az illetékes ítélőszék azért tette negyedszer is későbbre a hamis tanúzással vádolt sprinterek ügyét, mert túl sok dolga volt csütörtökön, így a legnagyobb érdeklődéssel várt tárgyalásra már nem maradt idő.

A két futó a 2004-es athéni olimpián mulasztott el több doppingellenőrzést. Kenteriszt és Tanut a játékok nyitónapján várták vizsgálatra, ezen motorbalesetük miatt nem jelentek meg, amelyet azonban a bíróság szerint csak megrendeztek. Kenterisz Sydneyben 200 méteren olimpiai arany-, Tanu 100-on ezüstérmet nyert. Utóbbi büntetésének lejártával folytatta karrierjét, és bár tavaly megfutotta az ötkarikás szintet 100 méteren, Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nem engedte elindulni a pekingi játékokon.

Forrás: SportGéza