Futás és véradás - ebben a sorrendben

 

Sipos Gergő nem csak futott, hanem vért is adott a 24. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztiválon

- Futás után jön meg igazán az étvágy - ellenben te inkább vért adtál.

- Igen, a barátnőm befűzött. És úgy gondoltam, hogy 7 km után én még ezt is bírom. Szerencsére nem szédülök, abszolút nincsen semmi bajom. Célba érkezés után egyből a Vöröskeresztet vettük célba, és mivel kicsit késve érkeztünk, majd csak ezután teszünk egy nagy kört. Jól érezzük magunkat, valószínűleg jövőre is kilátogatunk. Az biztos, hogy a következő alkalommal nem fehér, hanem a többiekétől elütő színű pólóban kell futnom, mert úgy a szurkolóm könnyebben meglát és megtalál. Szívesen látnék egy 7 km és egy maraton közötti távot, a 30 km is még sok. A legjobban talán egy 10-15 km-es etap állna közel hozzám.