Városvédő futótömeg Kaposvárott

 

Csodálatos őszi időben 4100-an vettek részt Kaposvárott a 6. T-Home Vivicittá Városvédő Futáson.

A somogyi megyeszékhely hihetetlenül jó hangulatú futódélutánt produkált. A kaposváriak megint kitettek magukért: 4100-an jöttek ki a város főtetére, a Kossuth térre, hogy onnan indulva lefussák a 3,2 kilométert, ezzel pedig felhívják a figyelmet a Vivicittá-futómozgalom lényegére, a városvédelemre. A 6. T-Home Vivicittá Városvédő Futás indulói, kicsik és nagyok, iskolások és felnőttek már jó fél órával a rajt előtt megtöltötték a teret, és együtt mozogtak a bemelegítést tartó Mihalovics Erikával, az XL Fitnesz edzőjével. Aztán megtelt a rajtfolyosó, majd pontban 15 órakor Szerb György, a város sportvezetője elsütötte a rajtpisztolyt, és a majdnem öt percig rajtoló futófolyam lassan-lassan elfoglalta a belváros utcáit.

A leggyorsabb célba érkező Nagy Tamás, a Kaposvári Építők futója volt: 9:43 alatt tette meg a 3,2 kilométert, vagyis majdnem 20 másodperccel 10 percen belüli eredménnyel győzött. A nőknél a Favorit versenyzője, Czebei Réka nyert, 11:05-ös idővel ért célba. A kaposvári T-Home Vivicittá Városvédő Futás élmezőnye ez után, a futók többsége pedig folyamatosan ért célba és haladt át a Kossuth téren felállított célkapun. Az utolsó befutó után az eredményhirdetés következett. Ennek során nemcsak a férfi és női helyezettek vehették át jutalmukat, hanem a legtöbb diákot mozgósító kaposvári és környékbeli iskolák is ajándékot kaptak, illetve a legszerencsésebb öt futó egy-egy Timex futóórával gazdagodott.

A jó hangulatú városvédő futás 16 óra tájban ért véget ezen a napsütéses, igen kellemes októberi vasárnapon. Kaposvár újfent bebizonyította, hogy méltán érvényes rá a vidék futófővárosa elnevezés.

A BSI következő eseménye október 17-én a 15. Coca-Cola Testébresztő Női Futógála lesz.

Eredmények

Férfiak

1. Nagy Tamás (Kaposvári Építők) 9:43

2. Molnár Ákos (Vasas Humán SC) 9:54

3. Szabó Péter (Kaposvár) 10:11

Nők

1. Czebei Réka (Favorit) 11:05

2. Bátai Réka (PFK) 11:28

3. Torma Anett (Kaposvár) 12:35

Iskolák mozgósítási versenye

Kaposvári intézmények

1. Kodály Zoltán Központi Általános Iskola 543 fő

2. Berzsenyi Dániel Tagiskola 468 fő

3. Kisfaludy Utcai Tagiskola 334 fő

Kaposvár környéki intézmények

1. Hunyadi János Általános Iskola, Kaposfő 101 fő

2. Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola, Nagybajom 81 fő

3. Mátyás Király Gimnázium, Fonyód 68 fő

Legjobb T-Home dolgozó

Simon Zoltán (Szekszárd) 15:30