Balaton Maraton babakocsival

 

Makkos Lóránt egész családjával Pécsről érkezik a 7. Intersport Balaton Maraton és Félmaratonra. Lóránt eddig minden siófoki versenyen részt vett, 10 hónapos gyermekének viszont ez lesz a debütálása a maratoni számban.

- Te is azoknak a táborát erősíted, akik eddig mindegyik Balaton Maratonon részt vettek.

- Igen, eddig az összesen ott voltam, van, amelyiken maratont, van, amelyiken félmaratont futottam. Ha jobban visszaemlékezem, hogyan is volt: három-három az eredmény, idén terveim szerint átveszi a vezetést a maraton. Persze nem kell azt gondolni, hogy ez tudatos döntések eredménye, úgy van, hogy ha az időm engedi, és két napot rá tudok szánni, akkor a maratonon, ha nem, akkor a félmaratonon indulok.

- Pécsi vagy, az ember úgy képzeli, hogy hegyes-dombos vidéken készülsz, így nyilván nem okoz nehézséget a sík balatoni terep. - Pécsben nekem pont az tetszik, hogy nagyok a szintkülönbségek, de ez kihívás nekem még, hiszen 2004-ben költöztem ide az Alföldről. Talán még bele sem jöttem teljesen az igazi hegyi futásba. Erőltetem, meg szeretem is, de igazából annyira nem jók az eredményeim. Az igazi hegyi futókkal nem tudom felvenni a versenyt. Van olyan része azért Pécsnek, ami síknak mondható, oda is járok edzeni, de nagyrészt inkább a hegyekbe megyek.

- Aki nem volt még a Balaton Maratonon, mire számítson?

- Nem is annyira a verseny része fogott meg igazán, hanem az egész hangulata és a körítés hozzá. Nagyon tetszettek például azok az előadások, amelyek kitöltötték az üres órákat, gondolok itt elsősorban a Lőw András, vagy a Kálovics Anikó részvételével zajlott programokra. Az ilyen élményektől válik egy kétnapos verseny igazán érdekessé. Ha viszont a versenyt nézzük, a legnehezebb része szerintem egyértelműen a szombati két futam közötti étkezés helyes megválasztása. Pont eltalálni, hogy se sok ne legyen, se túl kevés. Meg persze az izomláz is dolgozik az emberben utána, ami kihathat a vasárnapi teljesítményre. Lényeges, hogy érdemes vinni a három futamra legalább három garnitúra futóruhát, már persze, akinek van rá lehetősége. A vizes ruhát visszahúzni nem egy álom, pláne, ha még esik is.

- Jól tudjuk, hogy nem csak a feleséged lesz ott a versenyen a családból?

- Két gyerekünk van, úgy szoktam mondani, hogy az egyik kicsi, a másik pici. A kisebbiket, aki most tíz hónapos, majd babakocsiban fogom tolni végig a versenyen. Úgyhogy még egy éves sem lesz, amikor már maratonistává válik. A nagyobbik már három éves, egyszer már ő is megtette a maratoni távot babakocsiban. Most úgy tervezzük, hogy a szombati rövidebb távot a feleségem is velünk kocogja.