A verseny hangulata - Nagy Marianna az E.ON Délibáb Futásról

 

Nagy Marianna lelkesen hívja ismerőseit a futóversenyekre. A 8. E.ON Délibáb Futásra pedig szülővárosa, a Hajdú-Bihar megyei Derecske futóklubjának tagjaival érkezik. A csapat tagjai egy kivétellel mindannyian a 7 kilométeres távot választották.

- Mi alapján döntöttétek el, hogy melyik távon álltok rajthoz?

- A tavalyi hőség után a futóklub tagjai úgy döntöttek, hogy bár felkészültünk a 14 kilométeres távra is, egyelőre maradunk 7 ezer méteren, és a következő versenyen, ősszel emeljük a penzumot. Egy kivétel azért akad: az egyik srác ugyanis rendszeresen fut maratonokat, így ő júliusban a 21 kilométeres mezőnyt fogja erősíteni. Derecskéről nemcsak futók érkeznek majd, hanem a Derecskero TK (Derecskei Túra Kerékpárosok) tagjai is, akik hol a hegyekben, hol a Tisza-tó környékén tűnnek fel. Ahogy visszaemlékszem korábbi élményeimre, nagy örömmel fogadtam, hogy délután 3 órakor lesz a rajt, mert ugyan kedves, de egyben túlságosan izzasztó emlék is számomra a Délibáb Futás.

- Hogy áll a felkészülésed?

- Egyelőre sajnos azt kell mondanom, nem vagyok száz százalékos formában: önmagamhoz képest le vagyok lassulva. Össze kell kapnom magam júliusig, és ebben segítségemre van néhány edző is, akik épp az edzőhelyünk melletti sportcentrumban dolgoznak. Hetente három este biztos, hogy edzőcipőt húzok, de emellett kaptam már néhány gyorsító tippet. Remélem, július 9-ére minden rendben lesz.

- A "minden rendben" percben kifejezve mit jelent?

- 2009-ben 38 perc alatt futottam le a 7 kilométert a Hortobágyon. Idén is szeretném ezt az időt megfutni. Ráadásul Emese barátnőm felvetette, hogy jövőre álljunk rajhoz Gyulán egy félmaratonon, ahhoz pedig igencsak jó kondi kell. Első próbának kiváló lesz a Délibáb Futás!

- Emlékszel még az első futóversenyedre?

- Noha szinte gyerekkoromtól kezdve futottam, jó ideig amatőrként tettem, még egyetem alatt sem álltam rajthoz egyetlen versenyen sem. Körülbelül négy éve, 2007 nyarán indultunk el a hajdúszoboszlói Aqua futáson, és azt követően kezdtünk el kutatni barátaimmal az interneten új kihívások után. Bevallom, nem maga a futás, hanem a versenyek hangulata az, ami igazán megfogott. Nem is lehet elmondani, milyen hátborzongató érzés több száz, ezer emberrel együtt futni.