Jótékonysági futás súlyosan beteg gyermekekért a SPAR Budapest Maratonon

 

A daganatos és krónikusan beteg gyerekek táboroztatásával foglalkozó Bátor Tábor Alapítvány egy nem mindennapi jótékonysági akcióhoz keres sportbarátokat. Olyan futók jelentkezését várják, akik szívesen teljesítenék egyénileg vagy 3-5 fős váltóban a SPAR Budapest Maratont, és egyúttal adományok gyűjtésével is segítenék a beteg gyerekeket.

A Bátor Tábor Alapítvány daganatos, cukorbeteg, hemofíliás és krónikus ízületi gyulladással kezelt gyerekek és családjaik számára szervez élményterápiás táborokat. Táboraikban - orvosilag is bizonyítottan - javulnak a gyerekek gyógyulási esélyei, fejlődik az énképük, erősödik a gyógyulásukba vetett hitük.

Az alapítvány 2010-ben egy újszerű adománygyűjtési formát kezdett meghonosítani Magyarországon, programjukat Élménykülönítménynek nevezték el. A módszer a Bátor Tábor USA-beli testvértáboraitól ered, de itthon is nagyon sikeresnek ígérkezik: a GlaxoSmithKline 10 munkatársa tavaly ősszel 327 ezer forintot "futott össze" a Bátor Táborért, idén tavasszal pedig Molnár Attila, az alapítvány ügyvezető igazgatója egyéni maratonistaként 447 000 forintig jutott a Balaton Szupermaratonon a MaratonFüreden.

A Bátor Tábor szeretné, ha a 2011-es SPAR Budapest Maratonon még többen futnának az Élménykülönítmény színeiben, ezért egy toborzó oldalt indított a Facebookon (www.facebook.com/elmenykulonitmeny). Itt olyan sportembereket keresnek, akik szívesen teljesítenék egyéni vagy váltó kategóriában a maratoni távot - és attól sem riadnának vissza, hogy a felkészülésük során adományokat gyűjtsenek az ismerőseiktől.

Ha úgy gondolod, élnek a környezetedben olyan emberek, akik nyitottak lennének a Bátor Tábor ügyére, akik szívesen fogadnának örökbe 1-1 kilométert a futásodból akkor Neked is az Élménykülönítményben a helyed! Ha új kihívásokat keresel a futásban, akkor azért. Ha még sosem kocogtál többet két háztömb körnél, mert hiányzott a motiváló erő, akkor azért. Ha nem tudod, mivel tedd emlékezetessé a közelgő 40. születésnapodat, akkor azért. Ha szeretnél segíteni súlyos beteg gyerekeknek, hogy visszanyerjék az önmagukba és a gyógyulásukba vetett hitüket, akkor nem kérdés, hogy ebben a csapatban kell részt venned. Fuss értük a 2011. október 2-i 26. SPAR Budapest Maratonon! A Bátor Tábor nemcsak egyéni futók, hanem akár három- vagy ötfős csapatok, váltók (munkahelyi közösségek vagy baráti társaságok) jelentkezését is várja.

"Az orvosok az életemet, a Bátor Táborosok az életkedvemet adták vissza."

(Egy 14 éves daganatos beteg táborozó)