Vakán Józsefné: Sosem volt kérdés a mozgás

 

Kilenc éve óta egy kivétellel minden Nike Budapest Félmaratonon jelen volt Vakán Józsefné Rita. Az esztergomi gyógypedagógus már évek óta férjével és gyermekeivel érkezik a versenyekre.Aerobic edző lánya egy órával előzi meg, de mint mondja, ez így természetes.

- Miért tartozik a kedvenc versenyeid közé az őszi idénynyitó?

- Véleményem szerint hihetetlenül jó ennek a versenynek a hangulata, Péter Attila már a bemelegítésnél fel tudja pörgetni az embert. Egészen egyszerűen a Nike Budapest Félmaraton jó buli! Az első kilométerek számomra a leggyönyörűbbek: az Andrássy út és a Lánchíd a kedvenc szakaszom, a rakpart viszont gyilkos tud lenni, főleg akkor, mikor tűz a nap, ugyanis a beton és a víz többszörösen veri vissza a forróságot. Állapottól és időjárástól függően 2:06 és 2:20 körül szoktam teljesíteni a 21 kilométert.

- Mikori szerelem a futás?

- Testnevelés szakon végeztem, így sosem volt kérdés a mozgás. A szülés éveiben természetesen kicsit visszavettem a tempóból, de mindig figyeltem a rendszerességre. 2002-ben futottam az első félmaratonomat, és a rákövetkező évben már a 42 kilométert teljesítettem. Imádom ezt a sportágat. Gyógypedagógusként egész nap emberek és zaj vesz körül, az edzések alatt viszont nem szól hozzám senki, nem szól a rádió, csak a csönd van és a madarak csicsergése. Ez számomra a feltöltődés.

- Miképp néz ki az edzésterved?

- Elsősorban az esztergomi bicikliúton szoktam gyalogolni, olykor pedig felfutok Dobogókőre. Ha akad kísérőm, akkor bemerészkedem a hegyekbe, de egyedül inkább maradok a betonon. Heti 3-4 alkalommal 14-16 kilométereket vállalok, és emellett figyelem a felkészítő hírleveleket is. Már nem vagyok fiatal, ezért nem törekszem csúcsteljesítményre, de azért egy-egy iram- vagy piramisfutást beiktatok én is a programba.