"Élmény felfelé futni!"

 

Juhász Péter egyike annak a néhány futónak, aki nem a Kékes Csúcsfutáson ért fel először az ország tetejét jelentő kőhöz, hanem már korábban, a Gyöngyösről induló 19 kilométeres elődversenyen. Így aztán nem csoda, hogy kapott az alkalmon, és azóta sem hagyott ki egyetlen évet sem.

Persze mondhatjuk, hogy könnyű neki, hiszen kifejezetten jó alkata van a hegyekhez, ám neki is többször meggyűlt a baja a 671 méteres emelkedést jelentő 11,6 kilométeres távval.

"Nehéz menet és persze a végére nagyon kifulladok és elfáradok, de mindig nagy élmény felfelé futni! Teljes erőből indulok neki, és megpróbálom tartani is a tempót a Mátraháza utáni nagy emelkedőn is. Az a rész elég kegyetlen, de éppen ebben rejlik a Kékes Csúcsfutás szépsége. Érdekes, hogy a legjobb időmet nem is akkor futottam, amikor kifejezetten erre készültem, hanem 2008-ban, 50:42-vel. Egyébként egyetlen év kivételével egy órán belül értem célba, az egy órán kívüli teljesítéskor sérült voltam, de persze akkor is el kellett jönnöm! A 10. teljesítésért kapott üveg plakett pedig kint van a polcomon, hogy mindenki lássa, aki hozzám jön, meg persze nekem is emlékeztető, hogy ez a futás kihagyhatatlan!"

Péter az idei sikeres csúcstámadását követően tagja lesz a Kékes Csúcsfutók elit klubjának. Ki lehet klubtag? Miért jó ide tartozni? Te is tagja lehetsz a Kékes Csúcsfutók Klubjának? Válaszok ITT!