Még mindig futónagyköveteket keresünk!

 

Eddig 14 megye 36 településén és Budapest 16 kerületében összesen 58 BSI Futónagykövet vállalta, hogy lakóhelyén futó közösséget szervez, vagy a meglévőnek új lendületet ad. Ez azonban csak kis része az országnak, van még lefednivaló bőven!

Az ország nagyjából negyedét fedik le a BSI Futónagykövetek által "karban tartott" területek; ők nagyjából háromnegyed éve arra vállalkoztak, hogy a környezetükben élő, futást szerető embereket összegyűjtik egy társaságba, hogy egymást motiválva, inspirálva, s ha kell, visszafogva együtt töltsék el az időt avval, amit a legjobban szeretnek: a futással. Azok is futótársra leltek, akik annyira nem szeretnek futni, de úgy döntöttek, egészségük vagy alakjuk karbantartására ezt a sportot választják. Azóta rengeteg új barátság született, s a közösségek összetartása mind erősebb és erősebb. De még mindig nagyon sok hely van az országban, ahol elkelne egy kis lökés, hogy a futók egymásra találjanak, s azután együtt eddzenek, együtt töltsék szabadidejüket. Ha szeretnél ebben részt venni, s úgy érzed, tudnál is segíteni, jelentkezz te is futónagykövetnek!

A futónagykövetekről bővebben ITT OLVASHATSZ, a pályázati anyagot pedig INNEN TÖLTHETED LE.