Olyan hely nincs, ahova ne lehetne elfutni

 

A majdnem 3000 kilométeres táv felét már letudta, fáradtságot még nem érez Molnár Péter ultrafutó, aki május 19-én indult el a Duna-deltától, hogy június 29-éig végigfussa a folyó teljes vonalát.A bal karja helyén művégtagot viselő sportember nem csak az árvíz miatt tapasztalt katasztrofális állapotokat, és meggyűlt a baja a kiszámíthatatlan időjárással is.

Amikor a számítógépekkel foglalkozó Molnár Péter eldöntötte, hogy a Duna-deltában található Tulceából elfut a folyó németországi forrásvidékéig, még nem tudhatta, hogy a vállalkozása egybeesik minden idők legnagyobb dunai árvízével.

Igaz, mivel dél felől lépett be Magyarországra, a legrázósabb időszakban elkerülte az árvíz által sújtott területeket, de azért néhányszor így is áthúzta az útvonalterveit a hatalmas víztömeg. Szerdán például öt kilométerrel korábban kellett befejeznie a futást az árvíz miatt, és volt egy nagyobb kerülője is Tata felé, mert a 10-es út le volt zárva.

Hétfőn akkor ért Budapestre, amikor éppen tetőzött a Duna, így a sok lezárás miatt nem volt zökkenőmentes az átjutás Pestről Budára. Bár tervezte, végül nem jutott be a Mohácsi-szigetre, a Csepel-szigetre, és a Dunakanyar is kimaradt. Összességében így is jól áll, egy nap előnye van az eredeti tervhez képest.

Tovább a teljes cikkhez az origo-ra