KI LESZ A KÖVETKEZŐ?

 

A világ jelenlegi négy leggyorsabb férfi vágtázója közül kettő egészen biztos nem vehet részt a közelgő moszkvai atlétikai világbajnokságon, és nagyon úgy néz ki, hogy pozitív eredményt mutató doppingvizsgálatuk súlyos következményeként, egy ideig mind a kettőjüket "kivonják a forgalomból".

A jamaikai Asafa Powellről, a "Bolt-korszakot" megelőző 100 méteres világcsúcstartóról, illetve az amerikai Tyson Gayről van szó, aki a 9.75 másodperces száguldásával a 2013-as világranglista éllovasa, és akinek még az idei harmadik legjobb ideje is elegendő lenne ennek az előkelő helynek az elfoglalásához. Teljesítménye miatt amúgy az előbbinek sem kell szégyenkeznie, de nem is azzal van a baj, hanem a jamaikai bajnokságon levett mintájával, amely az első tesztelésen tiltott teljesítményfokozó használatát mutatta ki.

"Nem tisztem, hogy védelmembe vegyem a két sprintert, de egyelőre csak az "A" minták eredménye ismert, így ítélkezni is csak a megismételt laboratóriumi vizsgálatok, azaz a "B" minta elemzése után szabad – jelentette ki Dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Anti-dopping Csoport vezetője, akit az immár öt jamaikai élversenyző, valamint a világranglista vezető Gay "fennakadásának" vélhető összefüggéséről kérdezett a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársa.

- Számomra már az is különleges eseménynek számít, hogy az USADA, amelyet az amerikai társintézményünknek is nevezhetek, az "A" minta eredményének megerősítése előtt tájékoztatta a világot a Gay világbajnoki szereplését meghiúsító vizsgálatról, miként az is, hogy a bajba került atléta nem próbált meg összeesküvés elméletet felállítani, hanem őszintén elismerte, hogy hibázott."

A 30 esztendős amerikai, aki 2007-ben világbajnok volt a 100 méteres távon, 2011-ben súlyos sérülést szenvedett, és emiatt csaknem egy teljes évet ki kellett hagynia. Idei sorozata ugyanakkor káprázatos volt, de ennek a minősítésnek a helyére most inkább a "gyanúsan jó" megjelölés kerülhet. "Nem gyártok szabotázs-elméletet, erre most nincs szükség. Hibáztam, mert bíztam valakiben, amit nem lett volna szabad megtennem. Pontosan tudom, hogy mi miért történt, de ezzel kapcsolatban most mást nem mondhatok" - nyilatkozta Gay, aki a korábbi 9.69-ének köszönhetően - a jamaikai Johan Blake-kel párban - minden idők második leggyorsabb vágtázójának mondhatja magát.

"Üzenete van a történteknek, és nem is csupán egy - folytatta Dr. Tiszeker Ágnes. - Az első az, hogy a napnál is világosabbá vált: a doppingvizsgálatokat végzők senkivel sem kivételeznek, még olyan védettnek hitt sportági nagyságokkal sem, mint amilyen egy világelső, vagy egy olimpiai aranyérmes. Védőhálóra senki sem számíthat, és ez csak az atlétika - és persze más sportágak - megtisztulásához vezethet. Azt pedig megalapozatlan és komolytalan feltételezésnek tartom, hogy bizonyos vizsgálatok célzottak lennének, és a Gyémánt Liga pénzdíjas versenysorozatban, vagy a moszkvai VB előtt megkísérelnék átrendezni az erőviszonyokat. Eközben különféle "furcsa" nyilatkozatok csak a gondok számát gyarapítják. Emlékezetes, hogy Carl Lewis, a nyolcvanas évek amerikai csillaga amolyan verbális öklelést bemutatva rontott neki Usain Boltnak. Azt állította, hogy abban az országban, ahol a világ leggyorsabb embere él, könnyű világcsúcs javításokra felkészülni, mert más a doppingellenőrzések mércéje Jamaikában, mint máshol a világon. Ez a kijelentése tájékozatlanságot tükrözött. Manapság szinte nincs is olyan ország, ahová a WADA ellenőrei ne tehetnék be a lábukat, legfeljebb az a kérdés, hogy ezt mikor tehetik meg. Bizonyos félkatonainak nevezhető szovjet utódállamok esetében a vízum megszerzése nehézkesebb és időigényesebb az átlagosnál, ugyanakkor Oroszország és Kína felé közelítve újabban soha nem merül fel ilyen akadály. Egy ideje Észak-Korea is a könnyen megközelíthető célpontok közé tartozik, Törökországról pedig azért kell említést tennem, mert ott a helyi ellenőrök maguk végezték és végzik el most is a "tisztogatást", méghozzá tömeges mértékben. Sajnos az is igaz, hogy a felkészültség szintje messze nem azonos. Amerikában az USADA már-már hatósági szinten végzi a munkáját, máshol, főleg az elmaradottabb afrikai országokban csak az elhatározás van meg, az eredményes végrehajtáshoz alig vannak meg a kellő eszközök, vagy a független működés feltételei."

A magyar szakember meggyőződéssel állítja, hogy egy ideje a táplálék kiegészítők milliárdos világpiaca, és az annak fennmaradását védő lobbi egyre nagyobb veszélybe sodorja a versenysportot, egyrészt az ellenőrizhetetlenségével, másrészt pedig azért, mert a különféle termékek bevizsgálása sokszor nem, illetve nem időben történik meg.

"Ma már ott tartunk, hogy a sportolók el sem tudják képzelni a felkészülésüket táplálék kiegészítők nélkül. Egy felmérés szerint 2008-ban a megkérdezettek ötven százaléka ismerte el a használatot, ugyanez a szám 2012-ben 100 százalékra növekedett! Új és új termékeket dobnak a piacra, pezseg az internetes kereskedelem, és sajnos gyakran csak utólag derül ki, a a bevizsgált készítmények egy része stimulánsokat is tartalmaz. Usain Bolt edzője idén ezzel kapcsolatban is tett egy nyilatkozatot, és szűrővizsgálatokat kezdeményezett a saját hazájában. Szavai viszont félreérhetőek voltak: ma sem tudni, hogy a doppinglaborokat a versenyzők vagy a táplálék kiegészítők preventív ellenőrzésére igyekezett-e rávenni. Bármire is gondolt, tévúton járt. Az ellenőrök és a laborok ugyanis a maguk útját járják, az új készítményeket pedig egészen más intézményeknek kell bevizsgálniuk."

Dr. Tiszeker Ágnes úgy gondolja, hogy Magyarországon egyre hatékonyabb a sportolók tájékoztatása, amelynek egyik fontos eleme minden ismeretlen, az illetékes szakemberek által még nem ellenőrzött készítmény használatának elutasítása. Elgondolkodtató viszont a számára, hogy Powell, Campbell-Brown, Gay és a többiek miként futhattak be ebbe a zsákutcába, akiket valóságos stábok vesznek körül, és elméletileg minden lépésüket ellenőrzik. Joggal merülhet fel benne az a kérdés is, hogy vajon ki lesz a következő nagy név az eltiltott, vagy a büntetésre váró nagyágyúk között. Véleménye az, hogy alaptalanul gyanúsítani senkit sem szabad, még akkor sem, ha valakinek az eredménye a bajba jutott jamaikainál és amerikainál is jobb a száz méteren.

Forrás: MOB