MAGYAR ARANY KALAPÁCSVETÉSBEN ÉS 2000M AKADÁLYFUTÁSBAN

 

Nem kellett sokat várni az első magyar aranyéremre Utrechtben. A XII. EYOF első napján a veszprémi Bácskay Zsófia a lányok kalapácsvetését esélyeshez méltó magabiztossággal nyerte 68 méter 56 centiméteres dobással. Jellemző a 16 éves atléta fölényére, hogy mind a hat eredménye jobb, mint a második legjobb teljesítménye.

Az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál megnyerése az eddigi legnagyobb sikere Bácskay Zsófiának, akinek édesapja Bácskay Béla az edzője.

Az első sorozat után Zsófia még bosszúsan magyarázta, hogy semmi nem úgy megy, mint ahogy a szervezők megígérték és csak egyetlen bemelegítő dobása lehetett. Aztán másodikra már megnyugodott és felhördült a lelátó szakértő közönsége, amikor a kezét elhagyva hatalmas repülésbe kezdett a kalapács. A 70 méteres vonal közelében ütött lyukat a talajban (68,56 lett) és ettől kezdve csak az egyéni legjobbja (71,76) volt az ellenfél. Azt ugyan ezúttal nem sikerült megjavítani, de így is boldogan állt a dobogó tetejére az ünnepélyes eredményhirdetéskor: az EYOF történetének 54. magyar aranyérmét vehette át.

Nyolcan álltak rajthoz a lányok 2000 m akadályfutásában. Közöttük volt a második legjobb idővel nevezett Tóth Lili Anna.
A magyar lány bátran futott, a nagy esélyes holland Veerle Bakerre előtt hatalmas országos ifjúsági csúccsal elsőként ért a célba, s szerezte meg a győzelmet alig egy órával Bácskay sikere után.

Forrás: MOB