A Kiscsillag zenekar súlyos beteg gyerekekért fut

 

"Ennél nincs is jobb!" - vallja Lovasi András, a Kiscsillag zenekar frontembere az együttes legújabb jótékony kezdeményezéséről. Hiszen a rockzenekar komoly feladatra vállalkozott: az októberi Spar Budapest Maratonon a Bátor Táborban gyógyuló beteg gyerekeknek ajánlja fel a maratoni váltóban lefutott kilométereit.

Lovasi András, Leskovics Gábor, Ózdi Rezső és Mihalik Ábel így a Bátor Tábor Alapítvány jótékony sportközösségéhez, az Élménykülönítményhez csatlakozott, és céljuk, hogy 1 millió forintot gyűjtsenek a beteg gyerekekért. Az Élménykülönítmény 2010-ben indult útjára, a jótékony csapat tagjai embert próbáló teljesítményükkel a beteg gyerekek ügyére szeretnék felhívni a környezetükben élők figyelmét. Közös segítségnyújtásra hívják a barátaikat, hozzátartozóikat, munkatársaikat: jelképes örökbefogadásra kínálják nekik a versenyeken és a felkészülések során megtett kilométereinket.

"Mindig is szerettem olyan dolgot csinálni, amivel két legyet lehet ütni két csapással. Például így lettem basszusgitáros és énekes. Most pedig futok és jótékony célokra pénzt gyűjtök. Úgy hogy szerintem ennél nincs is jobb." - mondja Lovasi.

"Óriási megtiszteltetés számunkra, hogy a Kiscsillag zenekar a Bátor Táborban gyógyuló daganatos és krónikus betegséggel küzdő gyermekekért vállalta ezt a kihívást." - mondja Molnár Attila, a Bátor Tábor Alapítvány ügyvezetője - "Rajtuk kívül eddig több mint 400 jótékony sportoló ajánlotta fel teljesítményét a súlyos beteg gyerekekért. Nagyon örülünk, hogy a Kiscsillag kiállt az ügyért, és reméljük, hogy ezáltal más futók is kedvet kapnak, és a jótékony sportközösség tagjaiként fogják róni a kilométereket."

Az Élménykülönítmény ősszel két fontos versenyre készül: az egyik a szeptemberi 28. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton, illetve októberben a 28. Spar Budapest Maraton. A jótékony futók már most csatlakozhatnak a Kiscsillaghoz és az Élménykülönítmény vidám közösségéhez. Jelentkezni az info@batortabor.hu email címen lehet.

Bővebb információ: www.facebook.com/elmenykulonitmeny,
www.elmenykulonitmeny.hu,
www.batortabor.hu.