VI. Hegyifutó országos bajnokság

 

A Kékestető lankái és 30 fokos hőség várta a Parádfürdőre érkezőket az immár hatodik alkalommal megrendezett hegyifutó országos bajnokságon július 20-án. Az ob egyben a rendező Futapest Klub éves terepfutó sorozatának 16. állomása is volt, nyílt versennyel, társrendező szerepét a Magyar Atlétikai Szövetség Hegyi -És Terepfutó bizottsága látta el.

Technikás, köves, sziklás, néhol rézsútos turistaösvényeket jelöltünk ki, a végén 400 méteres sípályával. 10,2 km-es távot kellett megtenniük az indulóknak közel 900 méteres szintemelkedéssel.

A nőknél papírforma eredmény született, hiszen a hegyifutás specialistája, Merényi Tímea győzött, megelőzve a Svájcból erre a versenyre hazalátogató Zoltáni Tenkét és a sífutóként is válogatott Papp Ildikót, így ők már a hegyifutó vb indulóinak tekinthetik magukat. Bizottság döntése értelmében az ob 1-3 férfi-nő, illetve a U20 ob 1-2 fiú-leány biztos utazók az olaszországi hegyifutó világbajnokságra.

"Két héttel a Zermatt Marathon után, kicsit fáradtan álltam oda a rajthoz- kezdte értékelést a befutó után Timi. Szinte semmit nem edzettem a maraton után, annyira fájt a térdem. A rendezés szuper volt, a pálya jól ki volt jelölve, a nagy meleg miatt rosszul esett az egész futás, megküzdöttem a bajnoki címvédésért a rendkívül erős mezőnyben!"

Csapatban is a Honvéd atlétái diadalmaskodtak: Merényi Tímea, Horváth Tímea, Czibók Ágnes.

A férfiaknál is nagy mezőny volt: a rajtvonalnál a hegyifutó Eb 29., a címvédő Szabó Sándorral, a 2011-es hegyifutó vb 9. Kovács Ádámmal, a válogatott Fonyó Sándorral és több kiváló terepfutóval.

Végül, jó erőbeosztással és okos taktikával Kovács Ádám (MVSI) szerezte meg a második hegyifutó bajnoki címét, megelőzve Fonyó Sándort (VEDAC) és az idei hegyifutó maraton bajnok Harsányi Tamást (MVSI).

Ádám így látta saját teljesítményét és a versenyt:

"Nagyon örülök, hogy újra sikerült magyar bajnoki címet szereznem hegyifutásban. Mostanában kevesebb hegyi edzést tudtam végezni és tartottam tőle, hogy a verseny második felében el fogok fáradni, azonban erősnek éreztem magam az utolsó emelkedőn is. A szervezők Magyarország egyik legizgalmasabb és legszebb hegyifutó pályáját tűzték ki, remélem, sokat versenyezhetünk itt a jövőben."

U20-as korosztályban Miksa Kende (BEAC) lett a bajnok, megelőzve a többszörös hegyifutó bajnok Cakó Bálintot (FTC) és Józsa Bencét (BHSE) Csapatban a BEAC nyert az U20-as fiúknál.
A lányoknál ugyanezen korosztálynak a 3,3 km-es távon 300 méter szintemelkedéssel kellett megküzdenie.

Magabiztos győzelmet aratott a pár hete Olaszországban rendezett korosztályos vb-n kiválóan szereplő Horváth Kármen (PVSK), a dobogó második fokára Bócz Patrícia (BHSE), míg a harmadikra Dimanopulosz Daphne (BHSE) állhatott fel.

A csapatversenyt a BHSE nyerte meg a leányoknál.

Felnőtt férfiaknál hét értékelhető csapat volt, ami már önmagában is nagy szó.

Itt is Honvéd siker született: Soós Dániel, Khoór Bence, Rajnai Tamás összeállításban. A legtöbb érmet, bajnoki címet a Honvéd futói szerezték, edzőjük Gál Géza.

Forrás: MAHFUSZ