Európa Játékok - 150-170 magyar sportoló indulhat

 

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) becslése szerint 150-170 magyar sportoló vehet majd részt az I. Európa Játékokon Bakuban, ahol 19 sportág 24 olimpiai és öt nem olimpiai szakágának versenyeit rendezik meg 2015. június 12. és 28. között.

A MOB-nak a rajt előtt 250 nappal tartott sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy "előzetesen szakmailag heterogénnek" nevezhető az esemény, mivel lesznek olyan sportágak - triatlon, sportlövészet és asztalitenisz -, melyekben riói ötkarikás kvótát is lehet szerezni, ám a vizes sportok esetében csak 17 évesnél fiatalabbak vehetnek majd részt a játékokon. Atlétikában a kontinens harmadik divíziójába tartozó válogatottak képviselői szerepelhetnek, így - a júniusban a második divízióba kiesett - magyarok nem indulhatnak.

A játékok összesen kilenc sportágnál számítanak bele a riói kvalifikációba. Asztaliteniszben, sportlövészetben és triatlonban a győztesek olimpiai indulási jogot szereznek, míg úszásban és atlétikában ötkarikás szintet lehet elérni, íjászatban, tekvondóban, kerékpárban, valamint röplabdában pedig a kvalifikáció szempontjából fontos világranglista-pontok szerezhetők.

Szabó Bence MOB-főtitkár jelezte, hogy az Európai Olimpiai Bizottságnak (EOC) fontos az esemény, s várhatóan mind a 49 ország képviselteti majd magát rajta. A kvalifikációs időszak május 1-jén zárul az Európa Játékokra, melyen 6342 sportoló vesz majd részt, s összesen 253 számban avatnak győztest.

Fábián László, a MOB sportigazgatója elmondta, hogy a hazai szakszövetségek képviselőivel folytatott múlt heti egyezetés alapján több sportágban is a lehető legerősebb összeállításban vesznek majd részt a magyarok. Így például kajak-kenuban is, mert tíz héttel a kvalifikációs világbajnokság előtt ideálisnak tartják a játékok időpontját.

A már megszerzett bakui kvótákkal kapcsolatban elhangzott, hogy birkózásban 12 férfi és hat női, kajak-kenuban 20, ökölvívásban pedig 10 férfi és 4 női helye van Magyarországnak. Tornában az aerobic csapatok már kiharcolták a kvalifikációt, a szertornászok három férfi és három női helyet szereztek, ritmikus gimnasztikában pedig várhatóan egy magyar indulhat. A vizes sportágak esetében úszásban nyolc fiú és nyolc lány lehet ott Bakuban, vízilabdában a lányoknál és a fiúknál is lesz magyar csapat, míg műugrásban három sportoló szerepelhet.

A sportigazgató hangsúlyozta, hogy a megszerzett bakui kvalifikációk nem jelentenek biztos indulást, a kvóták egy részét várhatóan nem használja majd ki Magyarország. Ezzel kapcsolatban említette például az ökölvívókat, akiknél nem biztos, hogy mind a tíz férfi súlycsoportban adnak le nevezést.

A MOB a csapat finanszírozásával kapcsolatban olyan döntést hozott, mely szerint a prioritást azok a sportágak élvezik, melyekben riói kvóta szerezhető Bakuban, ezeket követik azon sportágak, melyek kvalifikációjára közvetetten hatással van az Európa Játékok, s végül jönnek azok, melyeknél a bakui "csak" egy nemzetközi verseny.

Állami jutalomban a bakui helyezettek nem részesülnek. Amint azt Szabó Bence mondta, kiértékelik majd a bakui versenyek tapasztalatait, s ez alapján döntenek arról, hogy a következő, 2019-es Európa Játékokra javasolják-e a jutalmazást. A főtitkár kérdésre válaszolva azt is jelezte, a MOB nem vette fontolóra, hogy kandidáljon Európa Játékok rendezésére, igaz, Patrick Hickey, az EOC elnöke egy korábbi találkozásuk alkalmával felvetette ezt az ötletet.