Száz nap múlva K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltó

 

Június 14-én az 56-osok teréről indulva, a Városligeten át nyargalva csapatoddal futhattok 6x7, 3x7 vagy 3x2 kilométert, de lehetőség van egyéni félmaraton teljesítésére is. Mindez pontosan száz nap múlva, a 22. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltón.


Cégek, családok, baráti társaságok immár hagyományos sportünnepe koranyári futóeseményünk, amelyen 7032 méteres köröket teljesítve futhattok hatan vagy hárman, de rendezünk 3×2014 méteres versenyt is K&H mozdulj! minimaraton-váltó néven. Sőt, egyéni félmaraton teljesítésére is lehetőség van, akár úgy is, hogy ezzel "bedolgozol" a többieknek.

Mindezeken felül idén is lesz Metropol Médiabajnokság is, ahol szerkesztőségek munkatársai mérhetik össze futótudásukat, a félmaratoni távon. (A csapat legalább egy tagjának a nevező szerkesztőséget, vagy kiadót kell képviselnie, tavaly több mint negyven ilyen gárda állt rajthoz.)

2014-ben rekordszámú csapat nevezett, hogy 3 vagy 6 kört fussanak. Az idei verseny, a 22. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltó részleteit itt találod.

A rajhoz állást már csak azért sem árt a közeljövőben eldönteni, mert március 15-ig kedvezményesen nevezhettek. Egyúttal csatlakozzatok a 22. K&H mozdulj! maraton- és félmaraton váltó Facebook-eseményéhez is!