Svéd csapat a Balatonnál és egy különös születésnap előtt

 

Nagyarcú szőke emberek. Ezt írta a svédekről Babits Mihály Messze... messze... című versében. Közülük tízzel találkoztunk a siófoki Hotel Magisternben ma délután. Jó, nem mind szőke és nagyarcú, de tény: a Spuri Balaton Szupermaraton miatt jöttek hazánkba.


Vezetőjük, Jan Paraniak ismerős arc a hazai futóversenyeken. Ő a BSI svédországi nagykövete, s egyben a társaság vezetője. A holnapi siófoki rajt melletti szálláson mosolyogva mondta, hogy az hagyján, hogy most itt vannak ennyien - egyébként 11-en neveztek, csak egyikük megbetegedett -, már a jövő évi négynapos tókerülésre is szervezi a csapatot, amelynek már most van tíz tagja.

A társaság nemrég végzett az előesti vacsorával, a fent látható fotó akkor készült, amikor (a tízből heten) útban voltak szállodai szobáikhoz. Elmondásuk szerint elsősorban nem versenyezni jöttek, hanem a táj és a hangulat miatt, valamint egyikük hozzátette: ő főként a finom ételekben lelik kedvét. Vikinges egyenpólójuknak nincs különösebb jelentése, a reptéren látták meg őket egy boltban, s gondolták, akkor már összeöltöznek.

Ám nemcsak a Spuri Balaton Szupermaraton köti őket Magyarországhoz. Jan Paraniak (a lenti képen) az ezredfordulótól kezdve jár a Spar Budapest Maratonra®, amelyet 2000 óta csupán kétszer hagyott ki. Idén biztosan nem fogja: pontosan az október 11-i esemény napján ünnepli 65. születésnapját!