Tovább robog a piros hetes: ismét célban a nagy visszatérők

 

Hét olyan ember van, aki 2008 óta minden évben teljesíti a Spuri Balaton Szupermaraton versenyét. Idén is mind nekivágtak, s sorra érkeznek a siófoki célba. Őket nevezzük piros heteseknek, hiszen máig azt mondhattuk: eddig hétszer futották le a 194 kilométert.


Kizárólag a fenti fotón látható hét futó viselheti ezeket a piros rajtszámokat, a kép a ma reggeli, balatonfüredi rajt előtt készült. A rendíthetetlenek legidősebbike, Séra István 1960-as születésű, a többiek névsorban: Farkas László, Kollár Zoltán, Salamon István, Simon Zoltán, Pók János, Szőke Tamás.

Egy apró, szomorú kitérőt kell itt tennünk: Kiss Péter 2013-ig tagja volt az éppen aktuális társaságnak, de sajnos - Erőss Zsolt mászótársaként - a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció tagjaként a Kancsendzönga expedíció során elhunyt.

A piros hetes többsége mostanra már megérkezett Siófokra, oda, ahonnan csütörtökön nekivágtak a négynapos tókerülő versenynek. És ne legyenek kétségeink: mindannyian be fognak érni. Sőt, akkor sem lepődnénk meg, ha a piros hetes jövőre is elindulna...