Oda az amerikai váltó londoni ezüstérme

 

Tyson Gay 2013-as doppingügye miatt megfosztották az amerikai 4x100-as futóváltót a 2012-es londoni olimpián szerzett ezüstérmétől.


Az AP amerikai hírügynökséget szerdán a Nemzetközi Olimpiai Bizottság névtelenséget kérő hivatalnoka tájékoztatta, a NOB bejelentésére ugyanis még várni kell. A NOB az Egyesült Államok Atlétikai Szövetségét levélben már értesítette, hogy a váltó tagjaitól vegyék vissza az érmeket.

Gay a 2013-as amerikai bajnokságon akadt fenn a doppingellenőrzésen, és bevallotta, hogy már korábban is élt tiltott szerrel, ezért visszamenőleg 2012. július 15-ig törölték minden eredményét – ebbe esett bele az olimpiai második helyezés is –, és együttműködése miatt nem két, hanem csak egy évre tiltották el. A futó már korábban visszaadta londoni érmét, most viszont Trell Kimmons, Justin Gatlin, Ryan Bailey, Jeffery Demps és Darvin Patton is erre kényszerül. Az olimpiai döntőben Kimmons, Gatlin és Bailey futott Gayjel.

Az aranyérmet a Usain Bolt fémjelezte jamaicai váltó nyerte meg. Az még kérdéses, hogy az amerikaiak ezüstérmét az eredetileg harmadik helyen záró trinidadiak megkapják-e. A francia váltó lett a negyedik, és elvileg nekik járhat a bronzérem.

Forrás: nso.hu Fotó: nytimes.com