Kovács Áron: 42 évesen 42 kilométer

 

A Class FM műsorvezetője a tavaszi Telekom Vivicittá Félmaratont már sikeresen teljesítette, most jöhet a "duplázás": a SPAR Budapest Maraton®. Még szűk két hónapja van megfelelően felkészülni.


A sort Kovács Kokó István nyitotta, 2013-ban Csőre Gábor, tavaly pedig Rippel Ferenc fogadta meg: 42 évesen 42 kilométert fut, azaz teljesíti a SPAR Budapest Maraton®-t. Mindannyiuknak sikerült, s az ő példájukat követheti a népszerű műsorvezető, Kovács Áron, aki korábban például a Luxor-showban is tevékenykedett.

A Class FM egyik hangja általános iskolai évek alatt az úszásba, a teniszbe és a vízilabdába is belekóstolt, de 30 éves korában érezte először a sport hiányát. Elkezdett futni - hogy ez miként állt kapcsolatban cukorbetegségével, megtudhatod a Telekom Vivicittá előtt készített interjúnkból -, 1-2 éven belül közel 15 kilótól szabadult meg.

Kovács Áron aztán azt is a fejébe vette, hogy idén a 42. születésnapjára teljesíti a 42 kilométeres távot. Az ehhez vezető út egyik fontos állomásának a tavaszi Telekom Vivicittá félmaratoni távját szemelte ki magának, amiről 16 kilométer után már tudta, hogy meglesz, az utolsó kétezer métert mégis rettenetesen megszenvedte.

- Boldog voltam, amikor célba értem. Büszkeséget viszont még nem éreztem, azt majd ősszel - értékelt a műsorvezető-énekes, pedig a teljesítménye nem volt így sem rossz (ideje: 2:27:07).

Felkészülését figyelemmel követjük, s hamarosan újabb anyaggal jelentkezünk a témában.


Fotó: mediainfo.hu