Nők a Sportban-díjat kapott a MOB-tól Kocsis Árpád

 

Komoly megtiszteltetés érte a BSI-t: a női amatőr futóversenyzők létszámának szembetűnő növekedése révén a MOB keddi eseményén díjazták cégvezetőnket, Kocsis Árpádot. Elismerést vehetett át sajtófőnökünk, Dobor Dezső is.


Nők a Sportban- és Média-díjakat adott át kedden Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Regőczy Krisztina, olimpiai ezüstérmes, világbajnok jégtáncos, a MOB elnökségének tagja, a MOB Nők a Sportban Bizottságának elnöke és Riskó Géza, a MOB Média Bizottságának vezetője. A két bizottság összesen 14 kategóriában ismert el szakembereket, sportolókat a MOM Kulturális Központban rendezett ünnepségen március 22-én.

A MOB Nők a Sportban-díjasai között Kocsis Árpádot, a Budapest Sportiroda ügyvezető versenyigazgatóját különdíjban részesítették, az alábbi méltatással: "Fő szervezője a legnagyobb magyarországi szabadidősport-eseményeknek, futóversenyeknek, félmaratonnak, maratonnak. A női amatőr futóversenyzők létszámának növekedése többek közt az ő szakértő munkájának eredménye. A női futók létszáma az utóbbi tíz évben a tavaszi Vivicittá versenyen 4561-ről 12424 főre, a júniusi martonváltón 1426-ról 4303-ra, az őszi félmaraton 2438-ról 7062-re, az őszi maraton 4815-ről 11390 főre nőtt. Munkájának eredménye, hogy ma egy húszezres futóverseny résztvevőinek 43%-a nő. Az ország 160 településén 184 futónagykövet-hálózatot működtet. Érdeme, hogy a MOB Mini 5próba Rióba-mozgalomban részvevők pontokat gyűjthetnek a BSI egyes eseményein."

Az eseményen a Budapest Sportirodának egy másik érintettje is volt: a 2015-ös gwangju-i nyári Universiade magyar médiacsapatának vezetőjeként végzett tevékenységéért Dobor Dezsőt is díjazták. A BSI sajtófőnöke (a lenti képen balra) Marjai Péterrel és Forró Gáborral vehettek át oklevelet a MOB Média-díjasai között.