Ők már futhattak az idei Telekom Vivicittá-pólóban [videóval]

 

Vivicittá Esti Futással hangoltak futó hírességek, valamint ismert média- és sportszemélyiségek a jövő hétvégi eseményre. Különböző célokért állnak majd rajthoz a 31. Telekom Vivicittá Városvédő Futáson, amelyen idén is létszámcsúcs várható.


Rendhagyó sajtótájékoztató helyszíne volt szerda koraeste a Margitszigeti Atlétikai Club (MAC) pályája. Az apropót az adta, hogy az április 16-17-i 31. Telekom Vivicittá Városvédő Futásnak huszadik éve névadó főszponzora a Magyar Telekom, illetve annak elődei. A kommunikációs igazgató, Bánhegyi Zsófia örömmel jelentette ki: "Büszkék vagyunk az együttműködésre, tökéletesen építi a Telekom márkanevet. Szlogenünk így szól: Együtt többre vagyunk képesek. Az Autistic Art - Mosoly Otthon Alapítvánnyal civil partnerséget kötöttünk, így idén az autizmussal élőkért futunk."

A támogatás konkrétan úgy nyilvánul meg, hogy a cég dolgozóinak nevezési díjait megháromszorozza a Telekom, majd ezt az összeget átutalják az alapítványnak. A szervezet tizenegy autistákat fenntartó otthont segít, ahol több mint kétszáz fiatalt látnak el. Az alapítvány ügyvezető igazgatója, Bella Viktória elmondta, a Telekom támogatása azért is találó, mivel pont a kommunikáció az a terület, amelyen az autisták a legnagyobb nehézségeket tapasztalják.

A 31. Telekom Vivicittá Városvédő Futást szervező Budapest Sportiroda (BSI) ügyvezetője, Kocsis Árpád amellett hogy kiemelte, Magyarországon egyértelműen csúcs a szponzorációban ez a 20 év, elárulta: a vasárnapi napra - amelyen a félmaratoni, illetve a 10 és a 7 kilométeres verseny zajlik majd - már most többen jelentkeztek, mint tavaly. Kiemelte: először lesz 6,5 órás élő televíziós közvetítés hazai futóeseményről (a műsor a Sport2-n látható majd). De ő is szólt a jótékonyságról: "Ebben az évben 14 szervezet színeiben kétezer jótékony követ áll rajthoz, s általuk 13 millió forintnyi adomány összegyűjtése a cél."

A nyári ötkarikás játékokra készülő sportolóinkat támogató Rio Klub képviseletében Boczkó Gábor olimpiai ezüstérmes, világ-és Európa-bajnok párbajtőrvívó margitszigeti emlékeit idézte fel: "Volt, hogy nulla fok alatti hőmérsékletben futottunk itt, de ez nekünk munkahelyi ártalom. Ám amikor nem kötelező, akkor esik a legjobban, márpedig ezen a hétvégén így lesz."

De nem csak profi sportolók jelentek meg az eseményen. Magyar Bálint musicalszínész mellett például Lévai Viktória, a Játékszín színművésze, aki a Szent Márton Gyermekmentő Alapítvány követe. "17-én, vasárnap reggel leleplezzük az új gyermekmentő rohamkocsit. Ennek okán életemben először 21 kilométert fogok futni. Bízom benne, hogy sikerülni fog. Vagyis inkább: sikerülni fog!"


Till Attila a Tiszta szívvel című film kapcsán szólt, amelynek főszereplője a kerekesszékes Fenyvesi Zoltán, akivel együtt fognak indulni a szombati 750 méteres SUHANJ! Fogyatékkal Élők Futamán, amelyen mozgássérültek és épek egyaránt futnak majd. A Gézengúz Alapítványnál 200 gyereknek számára elérhető szűrővizsgálatra gyűjtenek, de lesznek, akik a nemzeti veseprogram képviseletében szintén jótékony célért állnak rajthoz. A Fenntarthatósági Média Klub képviseletében megjelenő György Bence is ehhez a vonalhoz csatlakozott: "Idén a célunk, hogy az eseményen való részvétel által az autizmussal élőket támogassuk."

Az esemény műsorfüzetébe receptet író Sass Dániel - az RTL Klub A Konyhafőnök című műsorának második helyezettje - a Spuri Balaton Szupermaratonon "begyűjtött" részleges vádliszalag-szakadásából lábadozik, de kijelentette: "Úgy tűnik, ott leszek a félmaratonon". Akinek viszont még sohasem volt része hasonló sportrendezvényekben, az az énekes-zeneszerző Kasza Tibor. "Ez lesz az első futásom, a párommal együtt veszünk részt az esemény kommunikációjában. Az Árpád hídtól idáig kétszer majdnem feladtuk a futást, úgyhogy a felkészülésünk még nem tökéletes. De szerintem fontos üzenet, hogy nem csak futóbajnokok vagy a szuperatléták vehetnek részt a Telekom Vivicittán. A félmaraton nem az én távom, 10 kilométert fogok teljesíteni."

Miután egy 1986-ban is rajthoz álló futó, Kerek István jóvoltából előkerült a 30 évvel ezelőtti, első Vivicittá trikója, a sajtótájékoztató kötött részét követően a megjelentek "tesztelhették" az idei esemény pólóit. A Katus Attila által vezetett rövid bemelegítés után a MAC pályáján mindannyian egy közös futással hívták fel a figyelmet az eseményre.


Fotó: bevezetem.eu