"Mindig hatalmas a tömeg, ami motivál és pluszt jelent"

 

Így látták a győztesek a Telekom Vivicittá Városvédő Futást: a Rióba készülő félmaratoni győztesek (Csere Gáspár, Merényi Tímea) és a 10 km-s szám nyerteseinek (Burucs Ferenc, Staicu Simona) nyilatkozatai.


A Telekom Vivicittá Félmaratonon végig ellenfél nélkül futó Csere - a végén még egy kis hátszéllel is megtámogatva - pályacsúccsal, 1:07.32-es idővel érkezett célba. A nőknél Merényi Tímea Krisztina (Bp. Honvéd SE; a képen) viszont tavalyi győzelmét ismételte meg. A 45 éves atlétanő elmaradt ugyan a tavalyi idejétől, de egy perc előnnyel így is győzött Bíróné Molnár Valéria dr. (BEAC) előtt.

Csere Gáspár: "Az egyéni csúcsom 1:04:55, de Rióig szeretnék egy percet faragni ebből. Ma egy nagyon jól eső, 67 perces futással értem célba. Maximálisan elégedett vagyok, a felkészülés jelenlegi szakaszában ez az elvárt szint."

Merényi Tímea: "A Telekom Vivicittán mindig hatalmas a tömeg, ami motivál, minden alkalommal pluszt jelent a futásomhoz. A felkészülés talán legnehezebb szakaszán vagyok túl. Emiatt rendkívül fáradtan érkeztem a helyszínre, és bár szerettem volna megvédeni a címemet, az állapotom miatt csak titkon bíztam a győzelemben."

A klasszikus 10 km-es Telekom Vivicittá Városvédő Futáson a férfiaknál szoros verseny alakult ki az élen és végül 22 másodperc előnnyel Burucs Ferenc szakította át elsőként a célszalagot. A nőknél a Vivicitták legeredményesebb atlétája, az olimpiára készülő maratonista Staicu Simona már nyolcadszor diadalmaskodott!

Burucs Ferenc: A magány mellett a széllel is meg kellett küzdenem, tisztában voltam azzal, hogy nem fogok csúcsidőt futni, ezért elsősorban arra koncentráltam, hogy az aranyérmet meg tudjam szerezni. Ideális körülmények között 31 körüli időre lettem volna képes, így maradt bennem némi hiányérzet."

Simona Staicu: "Imádok tavasszal futni, és számomra ehhez az évszakhoz a Vivicitta szervesen kapcsolódik. A riói felkészülés jegyében telik az idei esztendő, és miután hétvégére egy 10 ezres iramfutás volt előírva, így nem volt kérdés, melyik távot válasszam. Szerencsére volt körülöttem egy-két férfi, aki tudott húzni magával, így összességében ki tudtam hozni magamból, amit akartam. A célom nem a győzelem volt, de így teljes igazán a délután."

Eredmények:

Telekom Vivicittá Félmaraton:
Férfiak:
1. Csere Gáspár (BEAC) 1:07:32
2. Bogos Tamás (ARAK) 1:10:31
3. Halász Ádám (PSN Zrt.) 1:12:23
Nők:
1. Merényi Tímea Krisztina (Bp. Honvéd SE) 01:23:11
2. dr. Bíróné Molnár Valéria (BEAC) 01:24:10
3. Ferenc Katalin (BEAC) 01:24:53

31. Telekom Vivicittá Városvédő Futás (10 km):
Férfiak:
1. Burucs Ferenc (ELTE ADSK) 0:32:59
2. Deli Gergely (Sashegyi Gepárdok) 0:33:21
3. Oláh Tamás (MAC) 0:34:04
Nők:
1. Staicu Simona (Dunakeszi VSE) 0:36:41
2. Weiler Virág (KSI SE) 0:37:09
3. Csomor Erika (FTC Triatlon) 0:37:36

Telekom Midicittá (7 km):
Férfiak:
1. Pelsőczy Attila (TFSE) 0:23:59
2. Koch Domonkos (BEAC) 0:24:33
3. Kárász Zakariás (Budapest) 0:24:50
Nők:
1. Sebők Klaudia (Dr. Bátorfi Agria KTK) 0:26:33
2. Peszleg Dominika (Uniqa Team Újbuda SE) 0:27:15
3. Csuta Dorottya (Pegazusok SME) 0:27:33

Az összes eredményt - versenyszámokra lebontva - itt találod.