Több mint ötezer induló a pécsi Telekom Vivicittán

 

A mai gyönyörű, napos idő feledtette a két héttel ezelőtti viharos időjárást, a pécsi Telekom Vivicittá Városvédő Futáson. Mire az utolsó futó is elrajtolt, addigra a célban már a győztest, Fazekas Milánt ünnepelte a szurkolók népes tábora.

Az Együtt többre vagyunk képesek Telekom-jelmondat a mai napra is érvényes volt: már előzetesen is több mint 4900-an regisztráltak a pécsi versenyre, de a helyszínen is érkeztek még nevezők. Végül 5350-en neveztek, ami rekord létszám az esemény történetében.

A futamot Csizi Péter Pécs országgyűlési képviselője, Lőrinc Tamás, a Telekom Délnyugat-magyarországi szolgáltatási központvezetője, valamint Lóki Tamásné, Marika néni, a pécsi futónagyi indította útnak. A leggyorsabbak Fazekas Milán, illetve Szatmári Adrienn voltak.

Az eredményhirdetéskor nemcsak az egyéni legjobbakat, hanem a legnépesebb iskolákat is díjazták. A pécsiek körében az Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ, a környékbeliek közül pedig a Kozármislenyi Janikovszky Éva Általános Iskola diákjai vehettek át egy harmincezer forintos sportszervásárlási-utalványt. A Telekom által felajánlott 100.000 Ft-os utalványt pedig sorsolással nyerte, a pécsi Kodály Zoltán Gimnázium.

Eredmények:

Férfiak:
1. Fazekas Milán - 8:16
2. Halász Ádám - 8:27
3. Baunholczer Máté - 8:31

Nők:
1. Szatmári Adrienn - 10:23
2. Sebestyén Bátai Réka - 10:33
3. Hegyi Brigitta - 10:34

Iskolák mozgósítási versenye, Pécs:
1. Apáczai Nevelési és Művelődési Központ - 303 fő
2. PTE Deák Ferenc Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola - 255 fő
3. PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola - 250 fő

Iskolák mozgósítási versenye, környéki iskolák:
1. Kozármislenyi Janikovszky Éva Általános Iskola - 207 fő
2. FM DASZK Ujhelyi Imre Mezőgazdasági Szakközépiskola - 121 fő
3. Szentlőrinci Általános Iskola - 91 fő

A leggyorsabb Telekom dolgozók:
Ambrus Sándor - 14:54
Niedermayer Éva - 17:39