Erős szél és menetszél: 9. Intersport Tour de Tisza-tó

 

Az egész hétre jellemző hektikus időjárás után - a néha megerősödő szelet leszámítva - szinte ideálisnak mondható kerékpáros idő várta a kilencedik alkalommal megrendezett Intersport Tour de Tisza-tó és Tisza-tavi Bringatlon mezőnyét. Napsütéses, ragyogó kora májusi idő és közel 20 Celsius fokos hőmérséklet segítette a minden eddiginél népesebb, 1650 fős mezőny tókerülését.


Reggel 10 órakor először a 15 km-es kerékpártúra mezőnye, családok, baráti társaságok és nagy örömünkre sok kisgyerek vágott neki a távnak, utánuk pedig a 65 km-es mezőny foglalta el helyét a rajtegyenesben. A rajtot Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere lőtt el.
A lassúrajt, azaz a mezőny felvezetéssel történő indítása több mint 10 percig tartott, mire az utolsó rajtoló is áthaladt a rajtkapu alatt, a mezőny eleje már a Tisza hídját is elhagyta. Innét indult az éles rajt, és innentől mindenki teljes sebességgel, a maga választotta tempóban haladhatott. Poroszlónál csatlakoztak a bringásokhoz a maguk 57 km-es megmérettetésére először a görkorisok, majd pedig a Bringatlonos csapatok. A Bringatlon is új létszámcsúcsot hozott: 60 csapat nevezett erre az igazán különlegesnek mondható versenyszámra.
Az idei abszolút győztesnek - Solymosi Jánosnak - egy izgalmas szökésből sikerült hazaérnie egy nagyobb boly előtt, győzelme után hosszú órákon keresztül hömpölygött a kerékpáros mezőny a célkapun.
Az első kerékpárosok után fél órával érkeztek az első görkorcsolyázók, majd utánuk közel másfél órával az első Bringatlonos csapatok is célba érkeztek.
Tiszafüred messze híres vendégszeretetéről és ennek bizonyítékaként a célban minden résztvevő Tiszafüred és annak polgármestere, Ujvári Imre vendége volt egy tál finom halászlére - igazán jól esett a tekerés után!
Az időjárás végig kegyes volt a résztvevőkhöz, a korábbi években gyakran előforduló tavaszi viharok messze elkerülték Tiszafüredet és környékét, igazán kellemessé varázsolva ezzel ezt a kora májusi napot a Tisza-tó körül.



Eredmények:
Férfi U19
Kertész Kevin 2000 Nyíregyháza 1:41:24
Tóth Dávid 2000 Trek 1:41:27
Hornyák Döme 2001 Martfűi ÚTK 1:41:28

Férfi felnőtt
Balogh Máté 1993 Martfűi ÚTK 1:41:22
Erős András 1990 Merida Maraton CST 1:41:23
Sándor Dénes 1997 Martfűi ÚTK 1:41:24

Férfi Master1
Aranyosi Péter 1979 Nyíregyháza 1:41:23
Horváth Zsolt 1979 ViniBike 1:41:23
Komlódi Balázs 1983 Vál 1:41:24

Férfi Master2
Solymosi János 1974 NYKSC 1:40:30
Sárosi Endre 1973 Nyíregyháza 1:41:23
Audristyák Gábor 1968 Budapest 1:41:23

Férfi Master3
Tóth István Totya 1966 Budapest 1:41:22
Babos Tibor 1966 Szerpentin KE 1:41:27
Horváth János 1961 Biondo Bike 1:48:36

Női U19
Botka Anikó 2000 Martfűi ÚTK 1:51:24
Kalmár Andrea 1998 Hatvan 2:15:36
Szakács Laura 2000 KDSE 2:30:46

Női felnőtt
Földházi Krisztina 1991 KSI KE 1:53:10
Hagyó Anita 1996 Debrecen 1:56:53
Király Eszter 1988 Budapest 2:04:13

Női Master1
Hudák Szilvia 1981 Merkapt Maraton Team SE 1:50:42
Pirnyák Tímea 1984 NYKSE 1:56:59
Kovács Adrienn 1978 Zuglovasok 1:57:11

Női Master2
Molcsán Eleonóra 1975 Szigetszentmiklósi Futóklub 1:55:38
Román Szilvia 1976 SZTK Riders 1:56:47
Kocsán Éva 1975 Budapest 1:56:48

Női Master3
Dobos Ildikó 1965 Gyöngyös 2:04:18
Fügi Andrea 1953 Veszprémi Triatlon Egylet 2:14:38
Horváth Lajosné 1966 UNIQUA 2:19:42

Görkorcsolya férfi
Sajó Márton 1996 Kazincbarcika 2:07:33
Marian Vasko 1978 CSC Kosice 2:07:34
Juraj Dohanic 1970 CSC Kosice 2:07:38

Görkorcsolya női
Claudia Dohanicova 1998 CSC Kosice 2:17:30
Papp Erzsébet 1987 BAB SE 2:34:26
Kaczur Kinga 1993 Kazincbarcika 2:40:44

Bringatlon 4 fős váltó
MÁTRA I. 4:04:20
PENCI KVARTETT 4:15:38
Nagypályások 4:16:15

Bringatlon 3 fős váltó
CSECSEITEAM 3T 3:48:14
Rohangáló Doktorok Trió 3:52:52
Kuntri 3:54:53

Bringatlon párban
Böszörményi Körútfutók 4. 4:29:30
Böszörményi Körútfutók 2. 4:31:01
KerékPáros 4:31:34


Válogatott képek megtekinthetők a képcsarnokban!