Mozogjon a gyerek! És igen, a szülő is!

 

A mozgás - a fizikai állóképesség növelésén túl - fontos szerepet játszik a gyerek lelki, érzelmi, és szellemi fejlődése terén. Töltsük aktívan (legalább) a hétvégéket!


Mikortól? A lehető leghamarabb. Mert ha akkor próbáljuk elkezdeni a közös családi programokat, amikor már nem találjuk a hangot kamaszodó gyerekünkkel, vélhetőleg elkéstünk. Ha viszont abban nőtt fel, hogy együtt töltjük a hétvégéket, tele közös élményekkel, akkor később is szívesen jön velünk. Ha pedig a saját útját járja majd, akkor is kapott némi útravalót. Mindazt, amit a sport, a mozgás adhat: egészséget, kiegyensúlyozottságot, emberi kapcsolatokat. Sok mindent, ami ezekből következik.

Kisebb gyereket hordozóban, bicikliülésben vihetünk magunkkal kirándulni, de óvodás kortól már tényleg igazi társunk lehet a kalandban. Rövidebb gyalogtúrákat tehetünk, és ha szántunk rá időt, akkor már kerékpározni is tud, amivel jelentősen megnő a hatótáv. Egyre szaporodnak a kalandparkok, ahol minden korosztály megtalálja a neki való kihívást, mint ahogy a különböző sportrendezvényeken is a neki való távot.

Az tehát nem nagyon lehet kifogás, hogy nincs hova menni a gyerekkel.

Érdekel részletesebben? Kattints ide!