A világ- és Európa-bajnok Hirling Zsolt két év után futva tér vissza

 

Két évvel visszavonulása után új célokat talált magának a sport világában Hirling Zsolt. A 32 éves, egykori világ- és Európa-bajnok, háromszoros olimpiai résztvevő evezős jövőre szeretne részt venni az Ironmanen. Felkészülése első lépéseként rajthoz áll szeptember 11-én a Wizz Air Budapest Félmaratonon.


- A szervezetem nagyon megérezte azt a közel két évet, amit kihagytam - ismerte el az év magyar evezősének kétszer (2003 és 2007) is megválasztott egykori olimpikon, akinek saját megfogalmazása szerint július végén "kattant el kissé az agya", és megelégelve a semmittevést, úgy döntött, ismét az aktív életmódot választja.

Kezdetnek feladott néhány felesleges időtöltésnek vélt dolgot, például kevesebbet foglalkozott az okostelefonjával, nem töltött annyi időt a Facebookon, és a játékapplikációkra is jóval ritkábban kattintott. Mint mondta, sosem volt egy futóőrült, de hasznos sportnak tartja a futást, amely - ha megvan hozzá az elszántság -, bárhol és bármikor űzhető.

- Szeretem, hogy mérhető a teljesítményem, stabilan és folyamatosan kapom a visszajelzéseket - érvelt a futás mellett Zsolt, aki az első edzések alkalmával fájdalmasan szembesült azzal, hogy állóképessége már nem a régi. - Nagyon mélyről indultam el, az 5:30-as átlag kilométerek rosszul estek 10 ezer méteren, ehhez képest néhány napja már a 4:50-es tempót is jól bírtam. Az izmaim jól reagáltak, a robbanékonysággal már egészen elégedett vagyok, az állóképességemen azonban még van mit javítani.

Márpedig szükség lesz rá, hiszen szeptember 11-én a félmaratoni táv, azaz 21 kilométer vár rá a Városligetben. Zsolt tisztában van azzal, hogy a mintegy öthetes felkészülés után még bőven messze van élsportolói formájától (4:20-as kilométerek), azonban hajtja a kíváncsiság, hogy mire lesz képes versenyhelyzetben.


Korábban az ilyen szituációk ugyanis rendre a legjobbat hozták ki belőle, ahogy tartják róla, igazi adrenalin-függő. A nagy világversenyeken szinte kivétel nélkül a legjobbjait evezte, és ez az ösztön a civil életben is jellemző maradt rá. Reményei szerint a vasárnapi megmérettetésen képes lesz hozni a 2011-es szintjét. Akkor a SPAR Budapest Maratont 3:12 alatt teljesítette, a félmaratonon a célja 1 óra 36 perc lesz. Egy biztos: mivel hétköznaponként a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren légiforgalom-irányítóként dolgozik, otthonos lesz számára a verseny közege is, ahol a névadó szponzor jóvoltából rengeteg Wizz Air-logóval találkozik majd.

- Az utóbbi edzéseket már jó érzésekkel zártam, fejlődök, a margitszigeti heti minimum négy futásnak megvan az eredménye, de folyamatosan figyelem a testem, s csak addig feszegetem a határaimat, amíg jól esik. A futás mellett biciklizem, és az ősz folyamán egyre nagyobb hangsúlyt fog kapni az úszás is. A hónapok közepén és végén pedig egy 2000 és egy 6000 méteres ergométeres evezéssel kontrollálom az edzettségi állapotom - mesélt a felkészülés kereteiről Hirling Zsolt.

Idén egyelőre csak a Wizz Air Budapest Félmaratonra nevezett be, de a folytatást sem tartja kizártnak. A cél az Ironman teljesítése, azonban néhány utcai futóverseny tovább színesítheti addig a naptárát.


Bencze Áron
Fotó: BSI, ill. hunrowing.hu