Nyolc versenyszám egy napon - szombati siófoki beszámoló

 

Nyolc kombináció várt azokra, akik futni jöttek Siófokra szombaton. A 13. K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton első napján 14, 21, 7, illetve 14+7 km-t lehetett teljesíteni, akár párosban is.


A hagyományos, ezúttal tizenharmadszorra megrendezett K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton a futó versenyszezon zárásának is tekinthető. A kétnapos siófoki eseményen a 42 kilométeres klasszikus távot három részletben lehet teljesíteni, ám ezeken a versenyszámokon - szombat délelőtt harmadmaraton (14 km), szombat délután hatodmaraton (7 km) és vasárnap délelőtt félmaraton (21 km) - külön is rajthoz állhatnak a futók, egyéniben és párosban is.

A szombati nap első versenyszáma, a harmadmaraton rajtjakor, délelőtt 10 órakor 9 fokot mutatott a hőmérő. A nap is előbukkant a felhők mögül, s bár aztán visszabújt, november vége lévén egyáltalán nem panaszkodhattunk a kellemes, szélcsendes időjárásra. A hőmérséklet maximuma 15 fok volt, s bár a délután második felében csöpörögni kezdett az eső, ez láthatóan senkinek sem szegte a kedvét.

A 14 kilométeres távon egyéniben Imrei Kristóf volt a leggyorsabb (0:56:15), a párosoknál pedig a TAC-fiú testvérek (0:57:41). Ám náluk jóval fürgébbek voltak ugyanezen a távon a maratont három részletben teljesítők leggyorsabbjai: egyéniben Németh Gáboré lett a legjobb idő (00:48:45), párosban pedig a Duna Aszfalt Tiszakécske duóé (00:51:20).

Utóbbiak ezt követően 16 órakor álltak rajthoz a hatodmaratonon, a résszint félhomályban zajlott versenyszámon ismét Németh Gábor volt a leggyorsabb (0:22:45), összetettben csaknem kétperces előnnyel várhatja a vasárnap délelőtti folytatást. A hölgyek körében ennek a bő duplájával, négy perccel jobb idővel áll az élen Staicu Simona, az októberi 31. SPAR Budapest Maraton® győztese. A párosoknál abszolútban a Duna Aszfalt Tiszakécske (Csernus Csaba és Csikós Csaba) áll az élen.

Azok között, akik csak a koraesti versenyszámot teljesítették, Kovács Ferencé volt a legjobb idő: 0:24:47. Külön összesítettük a nap első és harmadik versenyszámának eredményeit, amely a félmaraton két részletben győzteseit adja: a férfiak között Rózsa Gábor, a nők körében Dévényi Anikó nyert.

Mindezeken túl szombaton egy különálló félmaratoni versenyszám is színesítette a programot, amely az imént részletezett két versenyszám között, 12.30-kor indult. A két azonos hosszúságú kört leíró pályán zajló verseny rajtjánál - amelynek kétszer 10,5 km-s távját párosban is lehetett teljesíteni - Potocskáné Kőrösi Anita, a Siófok alpolgármestere nyomta meg a kürtöt. Ez volt a legnépesebb futam szombaton, csaknem 1600-an érkeztek célba, közülük a leggyorsabb Balázs Levente (1:15:07), aki több mint öt percet vert a mögötte beérkező Nagy Péterre. A párosok versenyében az Aszfaltbetyár és Hegyikecske, azaz Zsilinszki Péter József és Pintér Sándor duója futott be elsőként.


Ám a sportág megszállottjainak a konkrét testmozgáson túl is kínáltak, illetve az este folyamán fognak kínálni programot a szervezők: délután a legbátrabbak megmártóztak az ideális vízhőmérséklettel már messze nem rendelkező Balatonban, este héttől pedig az utóbbi bő egy évben három extrém helyszínen megfordult terepfutó, Karlowits-Juhász Tamás tart beszámolót. Ezt követően zenés-táncos futóbuli veszi kezdetét, amely egyben volt levezetés és talán bemelegítés is a vasárnapi 21 kilométeres távra.

Az állás két versenyszám, a harmadmaraton és a hatodmaraton után:

K&H mozdulj! Balaton maraton, egyéni:
Férfiak:
1. Németh Gábor (ELTE ADSK) 1:11:31 [14 km: 0:48:45; 7 km: 0:22:45]
2. Csikós Csaba (Tiszakécske VSE) 1:13:18 [14 km: 0:49:19; 7 km: 0:23:58]
3. Varga Dániel (Sashegyi Gepárdok) 1:14:06 [14 km: 0:49:55; 7 km: 0:24:11]
Nők:
1. Staicu Simona (Dunakeszi VSE) 1:19:52 [14 km: 0:53:55; 7 km: 0:25:57]
2. Schlauszky Csilla (Hunyadi DSE) 1:30:45 [14 km: 1:00:40; 7 km: 0:30:05]
3. Lengyel-Hegyi Anett (ISSIMO SE) 1:32:33 [14 km: 1:02:00; 7 km: 0:30:33]

K&H mozdulj! Balaton maraton, páros:
Férfiak:
1. Duna Aszfalt Tiszakécske (Csernus Csaba, Csikós Csaba) 1:16:32 [14 km: 0:51:20; 7 km: 0:25:11]
2. Radarezred Baka Force (Kolonics Tamás, Honti Attila) 1:17:19 [14 km: 0:51:50; 7 km: 0:25:29]
3. Never give up (Péntek Ábel, Soós Benedek) 1:25:48 [14 km: 0:57:26; 7 km: 0:28:21]
Nők:
1. Pinky Angels (Varga Tünde, Szatmári Adrienn) 1:26:03 [14 km: 0:57:17; 7 km: 0:28:45]
2. Ju-Li (Sebők Lilla, Eiserle Judit) 1:30:57 [14 km: 1:00:03; 7 km: 0:30:53]
3. Duna Aszfalt Tiszakécske (Krivik Anikó, Bognár Anna) 1:32:46 [14 km: 1:02:02; 7 km: 0:30:44]
Vegyes:
1. Cirkáló CitromCápák (Erdős Judit, Kollár Barna) 1:24:29 [14 km: 0:56:36; 7 km: 0:27:52]
2. Enduraid (Diószeghy Fruzsina, Kindl Gábor) 1:25:35 [14 km: 0:57:10; 7 km: 0:28:25]
3. SioFUCKn Running (Bartucz Borbála, Markocsán Sándor) 1:28:50 [14 km: 0:59:04; 7 km: 0:29:45]

További eredmények:

K&H mozdulj! Balaton Félmaraton, egyéni (szombat):
Férfiak:
1. Balázs Levente (Budaörsi DSE) 1:15:07
2. Nagy Péter (Szentgál) 1:20:19
3. Radványi Márk (Uniqa Team Újbuda SE) 1:21:08
Nők:
1. Szekeresné Bakonyi Fruzsina (Merkapt Maraton) SE 1:24:14
2. Vétek Orsolya (Margitszigeti AC) 1:27:53
3. Bíróné Molnár Valéria (BEAC) 1:28:10

K&H mozdulj! Balaton Félmaraton, páros (szombat):
Férfiak:
1. Aszfaltbetyár és Hegyikecske (Zsilinszki Péter József, Pintér Sándor) 1:21:13
2. BHSE V. (Zöld Zoltán Bence, Balázs Ádám) 1:26:45
3. BHSE II. (Sorok Dániel, Istenes Márton) 1:30:00
Nők:
1. FTC Párducok (Hajnal Adrienn, dr. Pécsi Annamária) 1:35:10
2. SAVARIA (Söjtöry Elvira, dr. Bíróné Molnár Valéria) 1:41:02
3. SWIETELSKY (Dr. Markóné Rácz Bernadett, Pacz Ivett) 1:43:01
Vegyes:
1. Nyerő Páros (Peszleg Dominika, Szentpétery Patrik) 1:24:10
2. Oszi-Schlaki (Oszvald Katalin, Schlakker Csaba) 1:35:26
3. Swietelsky V2 (Jóházi Alexa, Cserneczky Zsolt) 1:42:32

K&H mozdulj! Balaton Harmadmaraton, egyéni:
Férfiak:
1. Imrei Kristóf (Nagykanizsa) 0:56:15
2. Vörös Frigyes (Zalaegerszeg) 0:58:45
3. Ibrányi Zoltán (Budapest) 0:59:52
Nők:
1. Kovács Nóra (Budapest) 1:08:25
2. Vásárhelyi Éva (Körmend) 1:08:43
3. Horváth Ildikó (Esztergom) 1:09:09

K&H mozdulj! Balaton Harmadmaraton, páros:
Férfiak:
1. TAC-FIÚ TESTVÉREK (Labossa Tamás, Labossa Döme) 0:57:41
2. Promenade Runners 1. (Fehér András, Pintér Tibor) 1:00:36
3. LEAGUE-LEGENDS (Kun Gábor Tamás, Kun Benedek Kristóf) 1:05:07
Nők:
1. TAC-LEÁNY reménységek (Hanzlik Éva, Kakas Lili) 1:04:26
2. TACOS-ANYÁK (Valla Audrey, Helesfai Éva) 1:06:17
3. TAC-LÁNYOK (Labossa Luca, Gaál Eszter) 1:09:52

K&H mozdulj! Balaton Hatodmadmaraton, egyéni:
Férfiak:
1. Kovács Ferenc (PVSK) 0:24:47
2. Soproni Tamás (PVSK) 0:28:07
3. Scheffer Soma (Paff) 0:28:38
Nők:
1. Freierné Kovács Dóra (PVSK) 0:26:59
2. Hegyi Brigitta (Jogging Plus) 0:27:54
3. Matheovits Eszter (PVSK) 0:27:57

K&H mozdulj! Balaton Félmaraton két részletben:
Férfiak:
1. Rózsa Gábor (Lengyel) 1:27:57 [14 km: 0:59:36; 7 km: 0:28:20]
2. Tőkés Levente (Esztergomi Futóművek) 1:40:00 [14 km: 1:08:01; 7 km: 0:31:59]
3. Benyhe Tamás (Hódmezővásárhely) 1:42:52 [14 km: 1:09:33; 7 km: 0:33:19]
Nők:
1. Dévényi Anikó (Sopron) 1:38:14 [14 km: 1:06:01; 7 km: 0:32:12]
2. Vigh Réka (Gárdony) 1:42:14 [14 km: 1:08:06; 7 km: 0:34:07]
3. Németh Andrea (Budapest) 1:55:23 [14 km: 1:17:34; 7 km: 0:37:48]

Az összes eredmény megtekintéséhez ide kattints. Fotóválogatásunk a képcsarnokban érhető el estétől.

A 13. K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton Facebook oldalán - amelyet itt érsz el - a nap folyamán számos képet, videót és érdekességet posztoltunk. Instagramos képeinkért ide kattints.

Minden információ az eseményről ezen az oldalon.


Fotó: BSI/Zákány Gergely