Világklasszis gátas edző tart előadást Budapesten

 

A Magyar Atlétikai Szövetség meghívására december 9-10-én, a Tehetségből Felnőttet Program keretein belül, Budapestre látogat James Hillier.

A Brit Atlétikai Szövetség gátas edzője, egykori 400-as gátfutó annak a Malcolm Arnoldnak az "istállójába" tartozik, akinek kezei alatt lett világcsúcstartó vagy épp olimpiai bajnok Colin Jackson és John Akii-Bua.

A december 9-10-i szakági összetartáson gyakorlati, valamint elméleti bemutatókon, előadásokon osztja majd meg tudását a jelenlevőkkel. Az összetartás gyakorlati elemeinek bemutatásában aktívan közreműködnek a gátfutó programban résztvevő atlétáink.

Az esemény - a gátfutó programban résztvevő edzőkön és versenyzőkön kívül - nyíltan látogatható az érdeklődők számára, a részvétel ingyenes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött. Az elméleti előadások helyszíne a BOK "B" csarnok Innsbruck terme. A gyakorlati részek a BOK csarnokban felállított atlétikai pályán zajlanak majd. Részletek a MASZ holnapján.