Dombi Tibor válogatott labdarúgó is nekimegy a Kékesnek

 

Május 27-én, szombaton délelőtt, a 20. KPMG Kékes Csúcsfutáson több mint kétezren indultok majd el az ország legmagasabb pontja felé, az 1014 m magasan levő Kékestetőre. A mezőnyben lesznek első bálozók és jubilálók is!

A kétezres mezőnyben 16 olyan induló is akad, aki - ha most is célba ér - már a 20. közös fotóját lőheti a csúcskővel!

A Kékes Csúcsfutók Klubjának 19-szeres teljesítő tagjai:

Balogh Ádám (Budapest), Dombóvári Csaba (Székesfehérvár), Domoszlai Attila (Hajdúnánás ), Halics Péter (Budapest), Jármai János (Solymár), Juhász Péter (Budapest), Jusztin Ferenc (Szécsény), Jusztin Ferenc Richárd (Szécsény), Keresztes János (Budapest), Kocza István (Jászberény), Kópiás Balázs (Bugyi), Ladányi Róbert (Budapest), Papik Roland (Salgótarján), Pataki Róbert (Pákozd), Rozs Péter (Hajdúböszörmény), Schuch Tamás (Budapest). Köztük a legidősebb, a 72 éves Jusztin Ferenc.

A mezőny legidősebbjei most is az örökifjú nyolcvan felettiek lesznek: Kenyér Imre, Fehér Károly és Zsiga János.

Idén először áll rajthoz Dombi Tibor egykori válogatott labdarúgó is, aki egy nemrég lefutott maraton után most extrém helyzetben is szeretné kipróbálni magát.



A SUHANJ!] Alapítvány csapata évek óta aktív résztvevője a KPMG Kékes Csúcsfutásnak. A verseny rendkívüli megmérettetés a számukra, hiszen értelmi fogyatékos, autizmussal élő, látássérült és vak sportolóknak, valamint a futókocsikban kísért akadályoztatott gyerekeknek segítenek az extrém körülmények közt.Az idei évben is rajthoz áll a SUHANJ!, a nevezett Suhancok között van Rett szindrómás, autizmussal élő, látássérült és kerekes székes fiatal is, akiket most a névadó szponzor KPMG futói adománygyűjtő Suhangyalként segítenek, közülük ketten fel is futnak a csapattal kísérőként.